Gárdonyi Géza azonos című történelmi regényéből Nemeskürty István írt forgatókönyvet, amely alapján Várkonyi Zoltán rendezésében 1967-68 során valósult meg a magyar filmgyártás addigi legnagyobb szuperprodukciója, a korszak legnagyobb színészeivel (mint Sinkovits Imre, Bárdy György, Kovács István, Gobbi Hilda, Latinovits Zoltán és Bessenyei Ferenc), hollywoodi szintű filmes technikákkal és egy hadseregnyi statisztával (a hadügyminiszter a Magyar Néphadsereg ötezer kiskatonáját vezényelte ki a forgatásra, ők alakították a török sereget). Az Egri csillagok az 1948 óta elkészült magyar filmek közül a harmadik legnépszerűbb alkotás, hamarosan pedig még többen láthatják.
Várkonyi Zoltán klasszikusát 4K felbontásban, teljeskörűen restaurálták a Magyar Filmlabor és Filmarchívum szakemberei - a film szín- és fényvilágának felújítására például Csukás Sándor operatőrt kérték fel, aki Szécsényi Ferencnek, az Egri csillagok legendás operatőrének tanítványa és barátja volt.
Ennek köszönhetően szeretett történelmi kalandfilmünk az 50. évforduló alkalmából rövid időre visszatér a nagyvászonra: október 25-től számos moziban látható lesz, többek között a budapesti Tabán és Pólus Moziban, Szombathelyen, Miskolcon, Cegléden és természetesen Egerben is.