Hirdetés

Egymás után forgatják le A szürke ötven árnyalata folytatásait

|

Hirdetés

A szürke ötven árnyalatának mindkét folytatását – A sötét ötven árnyalatát és A szabadság ötven árnyalatát – jövőre kezdik el forgatni, méghozzá közvetlenül egymás után.  Most már pedig az is biztosnak tűnik, hogy James Foley (Kártyavár) nemcsak a második, hanem a harmadik rész rendezésére is leszerződött. E. L. James  regény-trilógiája adaptációjának folytatásit több nézeteltérés is nehezítette: az írónő annyira rossz viszonyt ápolt Sam Taylor-Johnson-nal, hogy végül az első rész rendezője kiszállt a projektből. Sőt, a pletykák szerint a főszereplő Jamie Dornan (Grey) és Dakota Johnson (Anastasia) sincsenek valami jóban, és egy ideig arról is lehetett hallani, hogy Dornan otthagyta a szériát - azonban a két színész közötti feszült viszony akár igaz, akár nem, mindkettőjüket köti a szerződés a második és a harmadik részre is. A sötét ötven árnyalata 2017. február 10-én, míg A szabadság ötven árnyalata 2018. február 9-én kerül majd a mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.