Hirdetés

Ekkor jön a Halálos Iramban 9 és 10

|

Hirdetés

A hatalmasat kaszáló Halálos Iramban 7 után várható volt, hogy a Universal nem fog leállni a franchise további bővítésével, így nem volt meglepő, mikor megtudtuk, legalább még 3 filmben száguldozhatnak Torettoék. A minap viszont már azt is megtudhattuk, hogy mikor érkezik a Halálos Iramban 9 és 10, ugyanis Vin Diesel az Instagramjára posztolt egy képet, rajta a filmek dátumaival, és ezzel a felirattal: „ 2 évtized, 10 film, 1 filmsorozat” https://www.instagram.com/p/BBUJBWKmPn6/ A Halálos Iramban 8. részét a Straight Outta Comptonnal tavaly nagyott robbantó F. Gary Gray rendez majd, amely a tervek szerint egy új trilógia nyitódarabja lesz. Vin Dieselen kívül visszatér a már szokásosnak mondható csapat, Michelle Rodriguez, Jordana Brewster, Tyrese Gibson, Chris “Ludacris” Bridges, Elsa Pataky, de rajtuk kívül újra feltűnik Jason Statham, Lucas Black, Dwayne „The Rock” Johnson és Kurt Russel is. A Halálos Iramban 8 New York-ban, Atlantában és Georgia-ban játszódna, de ezen kívül még olyan, eddig ismeretlen helyekre látogathatunk el, mint Izland és Oroszország. De nem csak sima folytatásokat tervez az Universal, ugyanis a hírek szerint nem egy spin-off folytatást és/vagy előzményt szeretnének tető alá hozni a stúdiónal. Tipikus „addig üsd a vasat, amíg forró” szindróma, meglátjuk, mik sülnek majd ki belőlük. Egy biztos: Paul Walker nélkül már nem lesz ugyanolyan a Halálos Iramban, mint eddig.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.