Hirdetés

Elhunyt az Irigy Hónaljmirigy egyik tagja, Ambrus Zoltán

|

Az együttes egykori gitárosa és a paródiák önfeledt résztvevője 54 éves korában hunyt el.

Hosszan tartó súlyos betegség után július 7-én, 54 éves korában meghalt Ambrus Zoltán, az Irigy Hónaljmirigy örökös tagja - jelentette be a szomorú hírt a zenekar a közösségi médiában, de a család kérésére további információkat nem szerettek volna közölni. 

Hirdetés

Az Irigy Hónaljmirigy egyik alapítótagja volt Ambrus Zoltán is, de 1990-es megalakulásukkor még Fintorock néven futottak. Közel másfél évtizeden keresztül volt a csapat állandó tagja és vett részt a paródiák gyártásában, ám 2005. december 27-én autóbalesetet szenvedett a jeges úton és koponyatörést szenvedett, megsérült az agyi beszéd- és mozgásközpontja, amelyből hosszú ideig tartott a felépülés. Az Irigy Hónaljmirigyből 2010-ben vált ki, de 2015-ben, a 25 éves jubileumi koncertjükre néhány szám erejéig újra fellépett velük a színpadon. Néhány évig gitározott az Alcohol nevű rockzenekarban, valamint saját bandája is volt, a Helló, Mister!

Hirdetés

Nyugodjék békében! 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.