Hirdetés

Elhunyt Csűrös Karola

|

Egyik legismertebb szerepe a Szomszédokban volt.

Hirdetés

Csűrös Karolát nyolcvanöt éves korában érte a halál. Az 1936-os születésű színésznőt pályafutása során több díjjal is elismerték: Erzsébet-díjjal, Déryné-díjjal, valamint kiérdemelte a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is. Karola halálát a Madách Színház tudatta a nagyközönséggel, a művésznőt saját halottjának tekinti. 

Hirdetés

Színésznői karrierje a hatvanas évek elején indult, a színészet iránti szerelme pedig egy Varázsfuvola előadással kezdődött. Ezt követően jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, majd miután 1959-ben lediplomázott, megannyi színházi előadásban vett részt a mai Örkény Színház elődjeként funkcionáló Madách Kamara színpadán. Ezen kívül, az elkövetkezendő években több tévéfilmben, valamint játékfilmben is felbukkant, többek között a Noszty fiú esete Tóth Marival-ban, Seregi László Délután 5-kor című filmjében, a Bródy Sándor által írt Katonazenében, valamint a Talpig úriasszony című műben. A Madách Színház közleménye szerint "cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit.Mozgóképes szereplései közül egyik legismertebb a Szomszédok című teleregényben nyújtott alakítása volt, ahol mindenki kedvenc Etusát alakította. 

Férje Horváth Ádám, a Szomszédok írója és rendezője volt, vele több, mint ötven évig élt együtt, 2019-es halála pedig rendkívül megviselte a színésznőt. Egy Origónak adott nyilatkozatában Pásztor Erzsi szerint csendben ment el, elaludt, úgy érte a halál. Nyugodjék békében. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.