Nem találjuk a szavakat. Aki filmes pályára adja a fejét, az biztos, hogy találkozni fog egy-két (de jobb esetben több) Franco Zeffirelli-filmmel. Persze őt nem lehet csak a mozgóképműfajba beskatulyázni, hiszen marandó, sőt megkerülhetetlen alkotások egész sorait tette le az asztalra színházi pályán vagy éppen az opera világában is. Életében nagy hangsúlyt kapott a vallás, olyannyira, hogy filmes konzulense lett 2007-ben XVI. Benedek pápának, ami már önmagában is tisztelendő.
Filmjeiben mindig az örök értékeket jelenítette meg, melyek mellett nemcsak karrierjében, de életében is mindvégig kitartott; a szabadságeszmény, az érzelmek előtérbe kerülése, a boldogság hajszolása, mind-mind pecsétként nyomódtak rá alkotásaira, és ezek miatt nem öregednek filmjei, ezek miatt érződik rajtuk a fontosság, a szükség. A Rómeó és Júlia, a Napfivér, Holdnővér, A makrancos hölgy vagy éppen a Mel Gibson-féle Hamlet - hogy csak a legismertebbeket említsük széles filmográfiájából.
Zeffirellire fia, Luciano talált rá ma délben. Hosszú ideje beteg volt már, és az utóbbi hónapokban mindez csak egyre súlyosbodott, így akár közhelyként hat, akár nem, jelenleg sokkal jobb már neki. Zeffirelli 96. évét töltötte be idén februárban, ekképpen egy gyönyörű és tartalmilag tágas életművet hagyva maga után. Nyugodjék békében!