Hirdetés

Elhunyt George Segal, a Goldberg család Papija

|

A kétszeres Golden Globe-díjas színész 87 éves korában távozott az élők sorából.

Hirdetés

George Segal 1934-ben, New Yorkban született egy négy gyermekes család legfiatalabbjaként, a színészet pedig kilenc éves korában kezdte érdekelni, amikor látta Alan Laddet A merényletben (This Gun for Hire), ekkor kezdett el hangszereken (mint a bendzsó és az ukulele) játszani. 1955-ben diplomázott a Columbia Egyetemen előadóművészet és dráma szakon, majd a seregben is szolgált, ahol saját zenekara volt Corporal Bruno's Sad Sack Six néven. Színészként a '60-as és 70'-es években lett népszerű a komikus és drámai szerepei miatt. Szerepelt többek között A leghosszabb napban, a Patkánykirályban, a Nem félünk a farkastól-ban, A Valentin-napi mészárlásban és a Győzelemre születettben is, de sokan ismerik a Nicsak, ki beszél című klasszikusból és A kábelbarátból is. 

Hirdetés

Azt követően két nagyobb sorozatban is volt emlékezetes szerepe: a Divatalnokokban Jack Gallót alakította, a Goldberg családban pedig Albertet, azaz Papit. A kétszeres Golden Globe-díjas (The New Intern, Egy kis előkelőség) és Oscar-díjra jelölt (Nem félünk a farkastól) színész pályájának azonban most vége szakadt: felesége, Sonia jelentette be, hogy George Segal 87 éves korában elhunyt egy bypass műtét szövődményei miatt. Segal menedzsere, Abe Hoch eképpen búcsúzott tőle:

"Hiányzik a melegsége, a humora, a bajtársiassága és a barátsága. Csodálatos ember volt."

Nyugodjék békében!

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.