Hirdetés

Elhunyt Kelly Preston

|

A színésznő 57 éves volt.

Hirdetés

Az 1962-ben a Hawaiihoz tartozó Honuluban született Kelly Preston karrierjének első komolyabb sikerét még az 1985-ben bemutatkozott Titkos imádóban tudhatta magáénak, hogy aztán az évek során olyan filmekben kapjon szerepet, mint az Arnold Schwarzenegger és Danny Devito klasszikus komédiája, az Ikrek, a Hóbarát vagy éppen a Tom Cruise korai éveiben készült Jerry Magauire - A nagy hátraarc

Hirdetés

A színésznő haláláról férje, John Travolta számolt be az Instagramján, ahol elmondta, hogy szeretett felesége a rákkal folytatott több mint két éves harc után hagyta itt őt és közös gyermekeiket. Kelly Preston és John Travolta házassága már nem kevesebb mint 30 évet tudhatott maga mögött, amelyből három gyermekük született, Ella, Jett, és Benjamin, azonban középső gyermekük, Jett 2009-ben 16 évesen tragikus körülmények közt életét vesztette.

Nehéz szívvel kell a tudomásotokra hoznom, hogy az én gyönyörű feleségem, Kelly elvesztette a harcot az emlőrákkal szemben. Rendkívül bátor harcában rengeteg szeretetteljes támogatásban volt része. A családom és én örökké hálásak leszünk az orvosoknak, a nővéreknek, valamint mindenki másnak aki a segítségünkre volt, ahogy a barátoknak és a hozzánk közelállóknak is, hogy ott voltak Kelly oldalán. Mindörökké emlékezni fogunk Kellyre, az ő belőle áradó szeretetre. Azonban most kénytelen vagyok egy időre eltűnni, hogy minél több időt tölthessek gyermekeimmel, így ne aggódjatok, ha egy darabig nem fogtok hallani felőlem. 

Nyugodjék békében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.