Hirdetés

Elkészülhet a Szellemírtók 3

|

A Sony már a rendezőt is megtalálta a készülő új filmhez.

Hirdetés

Ha minden a tervek szerint halad, akkor jövőre, 2020-ra el is készülhet a következő Szellemírtók mozi, ami az elmondottak alapján elég érdekesnek ígérkezik - már ha a Sony nem kavarja majd meg a dolgokat. Nagyon úgy néz ki, hogy az új filmet az a Jason Reitman rendezheti, aki nem másnak a fia, mint az eredeti, történelmetíró első Szellemírtóknak a direktorának, Ivan Reitmannek. Jason meg is osztotta az Entertainment Weeklyvel, hogy tisztán emlékszik, amikor hat évesen el tudott menni az apjával a film forgatására, és elmondása szerint letaglózta az élmény. Pontosan emiatt sokáig dédelgetett egy saját ötletet is, ami - ha a Sony zöld utat ad neki -, elég hamar el is készülhet.

Hirdetés

Jason Reitman (Juno, Köszönjük, hogy rágyújtott, Egek ura, vagy éppen a Pszichoanyu rendezője) azonnal ki is kötötte, hogy az ő ötlete nem egy reboot, nem az eredetinek az újragondolása. Elmondása szerint ami megtörtént a '80-as években, az megtörtént a '80-as években, és ez egy teljesen új, a jelenben játszódó film lenne. Persze először édesapjával beszélte meg a dolgot, ami kapcsán az idős Ivan Reitman így nyilatkozott:

"Ez olyan lenne, mintha átadnám a stafétabotot. Az, hogy a fiamból is filmrendező lett, csak és kizárólag az ő elképzelése volt. Nagyon erősen és kitartóan dolgozott azért, hogy egy független és csodálatos karriert építsen magának, szóval igencsak meglepett, amikor egyszerre csak ő meg Gil [Gil Kenan - társíró] beállított azzal, hogy figyelj, tudom, hogy már vagy 10 éve azt mondom, hogy én lennék az utolsó ember, aki egy Szellemírtók filmet rendezne, de… van ez az ötletem. Teljesen őszintén, miután elmondta az egészet, megállás nélkül sírtam, annyira sok érzelem és humor volt benne."

Egy új Szellemírtók film sokáig csak a levegőben lógott, hiszen még 1990-ben akartak egy záró epizódot az esetleges trilógiának. Ezt még Dan Aykroyd írta, de sorban visszautasították, hiszen a többi színész nem nagyon akart visszatérni az ikonikus szerepeikhez. Aztán volt egy kisebbfajta fellendülés a 2010-es évek elején, ahol még azt is pletykálták, hogy Ivan Reitman visszatérne a rendezői székbe, de akkor meg maga Bill Murray nem akarta már felvenni a protonpuskát. (Főleg azután nem, hogy az egyik barátja, és egyben Szellemírtó társa, Harold Ramis elhunyt.) Aztán 2016-ban kaptunk egy borzasztóan megosztó női rebootot Paul Feigtől (A kém, Egy kis szívesség), ami már eleve bukásra volt ítélve, ennek ellenére maga Jason Reitman így fogalmazott a női Szellemírtók filmről:

"Nagyon tetszett, amit Paul kihozott a filmből azokkal a nagyszerű színésznőkkel, és szeretném tovább is nézni az ő történetüket, de ez az új film az eredeti mozit fogja követni."

A Szellemírtók 3 premierje elvileg 2020-ban esedékes, további információkat nem osztottak meg ezzel kapcsolatban. Elméletileg Jason Reitman a rendezés mellett a forgatókönyvírást is magára vállalta a fentebb már emlegetett Gil Kenannel (Rém rom, vagy az új Poltergeist - A kopogó szellem direktora) egyetemben.

Ti megnéznétek egy új Szellemírtók filmet?

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.