Hirdetés

Elkészülhet az élőszereplős Aladdin folytatása

|

A film producere biztatóan nyilatkozott a továbbiakról.

Hirdetés

A jelenleg előkészületek alatt álló produkciókat elnézve mostanra elmondható, hogy a Disney futószalagon ontja magából a klasszikus rajzfilmjeinek élőszereplős feldolgozásait - még ha sokan nincsenek is elragadtatva ezektől az alkotásoktól, a bevétel egyértelműen igazolja a létjogosultságukat. Az Aladdin kifejezetten érdekes utat járt be, ugyanis a marketingkampány alatt a legtöbben a Dumbó mellett a stúdió másik nagy idei bukásaként könyvelték el a filmet, ám ehhez képest Guy Ritchie nemcsak egy végtelenül szórakoztató, az eredetihez egyszerre hű és mégis újnak érződő mozifilmet szállított, de A szépség és a szörnyeteg után a második legnagyobb bevételű Disney-klasszikus élőszereplős feldolgozása lett.

Hirdetés

Hetekkel azután, hogy az Aladdin meghaladta az egymilliárd dolláros mérföldkövet a világszintű bevételi toplistán, a film egyik producereként ismert Dan Lin meglehetősen biztatóan beszélt a folytatás lehetőségéről. Ezen a ponton persze érdemes fenntartásokkal kezelni, hogy valaha is elkészül a második rész, de a stúdió állítólag nem zárkózik el az ötlettől, és lenne is honnan inspirálódni:

"Az első film fejlesztésekor természetesen a lehető legjobbat akartuk kihozni, és a közönségre bízni a döntést, hogy szeretnének-e többet látni belőle. Én azt mondanám, hogy igen. Többször is megnézték a filmet - rengeteg rajongói levelet kaptunk olyanoktól, akik visszamentek, hogy megmutassák a barátaiknak és a családjuknak is. Úgy érezzük, lenne még mit elmesélni. Ugyanúgy kezelnénk a folytatást, mint az első Aladdint, vagyis nem másolnánk le képkockáról képkockára egy már létező alkotást, de határozottan merítenénk azokból az anyagokból. Szóval anélkül, hogy túl sokat elárulnék, most azt vizsgáljuk, hogy mi lenne a legjobb irány a franchise számára."

Az eredeti rajzfilmhez 1994-ben készült egy második rész The Return of Jafar (Aladdin és Jafar) címmel, ami finoman szólva is megosztotta a rajongótábort, míg az Aladdin-trilógia harmadik, utolsó része, az Aladdin és a tolvajok fejedelme már valamivel kedvezőbb fogadtatásban részesült. Az mindenesetre biztos, hogy az alkotógárda tudna miből ihletet meríteni, pláne, ha összegyúrnák a két animációs folytatás legjobb részeit - és valljuk be, Mena Massoud és Naomi Scott párosát is szívesen viszontlátnánk a címszereplő és Jázmin hercegnő szerepeiben. Ti örülnétek, ha elkészülne az élőszereplős Aladdin folytatása?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.