Tudjuk, hogy Magyarországon forgatják. Tudjuk, hogy immáron Arnold Schwarzenegger is hazánkba érkezett. Tudjuk, hogy Tim Miller, aki az első Deadpoolért felelős, rendezi a filmet. És tudjuk, hogy mindenki szeretné feledni az előző etapot (Terminator: Genysis). Jogos hát a kérdés, hogy akkor miért juttatják eszünkbe annak a promóciós anyagát?
A Terminator 6 bemutatójáig ugyan még várnunk kell 2019. november 22-ig, de úgy néz ki, máris úgy érzik az illetékesek, hallatniuk kell magukról. Az első kiadott képen egyből a három gráciát, azaz Mackenzie Davist, Natalie Reyest, valamint a nagyágyút, Linda Hamiltont mutogatják nekünk.
Láthatóan mindenre elszántak, harcedzettek, kemények, tökösek és még tetszés szerint ide lehet szúrni egy rakás szinonimát. Más kérdés, hogy a kép, amelynek az volna ugye a célja, hogy az ember kíváncsiságát felkeltse és lázba hozza a filmet illetően, igazából e sorok íróját teljességgel hidegen hagyta. De persze ez csak egy vélemény a sok közül. Ti mit gondoltok?