Hirdetés

Kihirdették a 2019-es Emmy-gála győzteseit

|

Kiosztották az amerikai tévés akadémia legnagyobb elismeréseit.

Hirdetés

Hazai idő szerint ma hajnalban került megrendezésre a 71. Emmy-gála, ahol a 2018. június 1. és idén május 31. között sugárzott sorozatok és tévéfilmek szálltak versenybe egymással. Az évről évre a sorozatok Oscarjának számító rendezvény már azzal felhívta magára a figyelmet, hogy a Trónok harca felettébb megosztó befejező évada minden korábbinál több jelölést gyűjtött be a különböző kategóriákban - hogy ebből mennyit sikerült díjra váltania másokkal egyetemben, az kiderül a következő felsorolásból.

Hirdetés

Ami kétségkívül elmondható, hogy továbbra is elsöprő többségben képviseltetik magukat a kábeles csatornák és a streamingoldalak produkciói, ami az éleződő streaming versenyt elnézve a jövőbeni díjátadókon csak még hatványozottabban igaz lehet. Az est legnagyobb nyertese mindenesetre az HBO lett, hiszen kilenc aranyszobrot gyűjtött be olyan sorozatokért, mint a Trónok harca, a Barry és a Csernobil, de az Amazon szintén impozáns, a Fleabag és a The Marvelous Mrs. Maisel című sorozatainak köszönhetően hét, a Netflix pedig összesen négy darab győzelmet tudhatott magáénak a gála végeztével.

Innentől nézzük meg felsorolásszerűen a fontosabb kategóriákat:

Legjobb drámasorozat

Better Call Saul
Bodyguard
Trónok harca
Megszállottak viadala
Ozark
Pose
Utódlás
Rólunk szól

Legjobb férfi főszereplő drámasorozatban

Jason Bateman (Ozark)
Sterling K. Brown (Rólunk szól)
Kit Harington (Trónok harca)
Bob Odenkirk (Better Call Saul)
Billy Porter (Pose)
Milo Ventimiglia (Rólunk szól)

Legjobb női főszereplő drámasorozatban

Emilia Clarke (Trónok harca)
Jodie Comer (Megszállottak viadala)
Viola Davis (How to Get Away With Murder)
Laura Linney (Ozark)
Mandy Moore (Rólunk szól)
Sandra Oh (Megszállottak viadala)
Robin Wright (Kártyavár)

Legjobb férfi mellékszereplő drámasorozatban

Jonathan Banks (Better Call Saul)
Giancarlo Esposito (Better Call Saul)
Alfie Allen (Trónok harca)
Nikolaj Coster-Waldau (Trónok harca)
Peter Dinklage (Trónok harca)
Michael Kelly (Kártyavár)
Chris Sullivan (Rólunk szól)

Legjobb női mellékszereplő drámasorozatban

Gwendoline Christie (Trónok harca)
Lena Headey (Trónok harca)
Sophie Turner (Trónok harca)
Maisie Williams (Trónok harca)
Fiona Shaw (Megszállottak viadala)
Julia Garner (Ozark)

Legjobb komédiasorozat

Barry
Fleabag
The Good Place
The Marvelous Mrs. Maisel
Russian Doll
Schitt's Creek
Az alelnök

Legjobb férfi főszereplő komédiasorozatban

Anthony Anderson (Black-ish)
Don Cheadle (Fekete hétfő)
Ted Danson (The Good Place)
Michael Douglas (The Kominsky Method)
Bill Hader (Barry)
Eugene Levy (Schitt's Creek)

Legjobb női főszereplő komédiasorozatban

Christina Applegate (Dead to Me)
Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel)
Julia Louis-Dreyfus (Az alelnök)
Natasha Lyonne (Russian Doll)
Catherine O'Hara (Schitt's Creek)
Phoebe Waller-Bridge (Fleabag)

Legjobb férfi mellékszereplő komédiasorozatban

Henry Winkler (Barry)
Anthony Carrigan (Barry)
Stephen Root (Barry)
Tony Shalhoub  (The Marvelous Mrs. Maisel)
Alan Arkin (A Kominsky-módszer)
Tony Hale (Az alelnök)

Legjobb női mellékszereplő komédiasorozatban

Alex Borstein (The Marvelous Mrs. Maisel)
Marin Hinkle (The Marvelous Mrs. Maisel)
Kate McKinnon (Saturday Night Live)
Betty Gilpin (GLOW)
Anna Chlumsky (Az alelnök)
Sian Clifford (Fleabag)
Olivia Colman (Fleabag)
Sarah Goldberg (Barry)

Legjobb minisorozat

Csernobil
Szökés Dannemorából
Fosse/Verdon
Éles tárgyak
When They See Us

Legjobb férfi főszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben

Mahershala Ali (True Detective)
Benicio Del Toro (Szökés Dannemorából)
Hugh Grant (A Very English Scandal)
Jared Harris (Csernobil)
Jharrel Jerome (When They See Us)
Sam Rockwell (Fosse/Verdon)

Legjobb női főszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben

Amy Adams (Éles tárgyak)
Patricia Arquette (Szökés Dannemorából)
Michelle Williams (Fosse/Verdon)
Aunjanue Ellis (When They See Us)
Joey King (A tett)
Niecy Nash (When They See Us)

Legjobb férfi mellékszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben

Asante Blackk (When They See Us)
Michael K. Williams (When They See Us)
John Leguizamo (When They See Us)
Paul Dano (Szökés Dannemorából)
Stellan Skarsgård (Csernobil)
Ben Whishaw (Egy nagyon angolos botrány)

Legjobb női mellékszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben

Patricia Arquette (A tett)
Marsha Stephanie Blake (When They See Us)
Vera Farmiga (When They See Us)
Patricia Clarkson (Éles tárgyak)
Margaret Qualley (Fosse/Verdon)
Emily Watson (Csernobil)

Legjobb tévéfilm

Black Mirror: Bandersnatch
Brexit - Háborúban mindent szabad
Deadwood - A film
King Lear
Hervé vacsorára

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.