A Minden, mindenhol, mindenkor továbbra is konzisztensen termel a pénztáraknál, köszönhetően a remek kritikai és nézői visszajelzéseknek - no meg az sem árt, hogy Michelle Yeoh segítségével egy olyan protagonista került megformálásra a főszerepben, akivel a nézők többsége együtt tudott érezni. Ám mint azt a The Hollywood Reporternek elárulták a rendezők, Daniel Scheinert és Daniel Kwan, eredetileg férfi főszereplőben gondolkodtak.
Akciófilm lévén Jackie Chant tudták volna elképzelni a filmjükben, azonban a történet és a dramaturgia akkor állt össze igazán számukra is, amikor az apafigura helyett az anyára kezdtek el fókuszálni, amely karakterbe végül mindkettőjük csempészett egy kicsit a saját édesanyjuk jellemvonásaiból is.
A rendezők azt is kifejtették, hogy a forgatókönyv újraírása után csakis Yeohban gondolkoztak, mint új főhős, ám egyáltalán nem volt biztos, hogy a színésznő rá is fog bólintani a megkeresésre. Végül Yeoh-t a rendezőpáros korábbi 2016-os filmje, Az ember, aki mindent tudott győzte meg arról 2018-ban, hogy érdemes lesz elfogadni a felkérést.
Mint az ebből a történetből is jól látható, nem biztos, hogy mindig az eredeti ötlet lesz a befutó a siker szempontjából. Ám szerencsére végül valóban a lehető legjobban alakultak a körülmények, és így 2022-ben megcsodálhattuk nézőkként azt a csodát, amit Minden, mindenhol, mindenkor címen továbbra is vetítenek a mozik.
Szerintetek működött volna Jackie Channel is a film?