Advertisement

Eric Bana örül, hogy nem jött össze a Hulk 2

|

Az Ang Lee által rendezett 2003-as Hulk főszereplője Eric Bana volt és a 130 milliós költségvetésből sikerült kitermelnie 245-öt, a folytatásra mégis Edward Norton írt alá.

Figyelembe véve a marketingköltségeket is, a 2003-as Hulk nem volt igazán nyereséges és annak ellenére, hogy a kritikusok nagyjából jól fogadták, a rajongók elégedetlenek voltak. Most a film főszereplője, Eric Bana új munkája, a Closed Circuit reklámozása közben beszélt a részletekről és egyben kinyilvánította véleményét: büszke arra, hogy mit sikerült elérniük és elnézést kér azoktól a rajongóktól, akiknek csalódást okoztak, de nem bánták meg. Ugyanakkor Bana hozzátette, hogy örül neki és szerencsésnek érzi magát, hogy nem kérték fel a folytatásra és a Hulk 2 helyett inkább az ismételt rebootot választották A hihetetlen Hulk képében, mivel minden idejét elvette volna. Például mire végzett volna a harmadik Hulk filmmel, lemaradt volna hat további felajánlásról. Azóta új Hulk van a vidéken Mark Ruffalo képében, azonban a Bosszúállók részeken kívül az ő saját filmjre sincs még bejelentve, noha állítólag hat filmre kötött szerződést, amiből csak kettőt tesz ki a Bosszúállók első két része. Ti egyébként örültök neki, hogy már nem Eric Bana a dühöngő zöld szörnyeteg?

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.