Hirdetés

Ezért nem dolgozik már Joss Whedon a Marvelnek

|

Hirdetés

A Marvel Filmes Univerzum kibontakozásának egyik legfőbb mozgató rugója Joss Whedon volt, akinek 2012-es Bosszúállók filmje, majd annak folytatása a Bosszúállók: Ultron kora nem csupán pénzügyileg, de kritikailag is sikeresek voltak. A rendező ezen kívül a további Marvel projektek fejlesztésében is aktívan részt vett, ő indította útjára például az immáron 3. évadát élő Agents of S.H.I.E.L.D. sorozatot, ám legnagyobb megdöbbenésünkre, 2015 nyarán bejelentette, hogy eljött az ideje odébbállni és átadni a terepet másoknak. Most egy interjú során részletesebben is megosztotta velünk döntése okát:

Már egy ideje kezdett túl sok lenni. Öt éven keresztül folyamatosan a Bosszúállókon vagy a S.H.I.E.L.D.-en dolgoztam. Elképesztő ajándékot kaptam tőlük: több millió dollár állt a rendelkezésemre és azt mondták csinálj amit akarsz, ami nagyon ritka, igazán szerencsés voltam. Viszont ugyanakkor nem csak az fontos számomra, hogy a magam ura legyek és kisebb dolgokat is csináljak, hanem új kihívások elé is szeretném állítani magamat, máskülönben önismétlésbe kezdenék. Egy darabig valami tanácsadó féleség voltam náluk, egy kicsit az összes második fázisos filmben benne volt a kezem, de aztán csak az Ultron korára koncentráltam. Tudtam, hogy itt kell megállnom ezért próbáltam minél tisztább landolást végrehajtani.
Whedont az Anthony és Joe Russo páros váltja, akik idén az Amerika Kapitány: Polgárháborúval jelentkeznek majd, azt követően pedig az Avengers: Infinity War 1., illetve 2. részével. Sok rajongó reménykedett abban, hogy Joss visszatér még a Marvel filmekhez valamilyen formában, de jelen állás szerint ez nem tűnik valószínűnek. A hír persze nem meglepő, hiszen a rendező korábban azt nyilatkozta, hogy az Ultron kora "megtörte", így talán jobb is, ha már csak szemlélőként figyeli azt a világot, amibe minden energiáját és ötletét beleadta, a jövőben pedig máshol keres új kihívásokat önmaga számára.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.