Hirdetés

Februárban jön a Valami Amerika harmadik része

|

És most már arról is van fogalmunk, hogy mi lesz a sztori!

Hirdetés

Herendi Gábor nagysikerű vígjátékának harmadik részét sokan várják, így most sokan fognak megkönnyebbülten felsóhajtani a hír hallatán. A Valami Amerika harmadik etapjának ugyanis már megvan a kitűzött premierdátuma: 2018. február 15. Oké, addig még van több, mint fél év, de ne tessék elégedetlenkedni, addig még úgyis kell, hogy kapjunk legalább egy trailert.

Hirdetés

A rendező és stábja (a sok visszatérő színésszel együtt) épp a napokban kezdték meg a film forgatását, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap félmilliárd forinttal támogat és amely forgatás a hírek szerint valamikor augusztus 2-án fog véget érni. 

Divinyi Réka forgatókönyvíró a rendezővel karöltve a főszereplő fiúkat (Szabó Győző, Pindroch Csaba, Hujber Ferenc) egy milliókat érő bélyeggyűjtemény utáni hajsza kellős közepébe keveri, feltételezhetően megannyi egyéb más kalamajkával megfűszerezve. A két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is befutnak, miközben Alex kavarja a kavarnivalót, Eszter és Timi pedig aktivizálják magukat a nyomozást illetően. Esemény, az lesz. 

A már meglévő, ismert karaktereket alakító színészeken túl újakkal is találkozhatunk: Stohl András, Pokorny Lia, László Zsolt, Nagy Ervin, Kovács Lehel, illetve Scherer Péter is tiszteletét teszi a fordulatosnak ígérkező komédiában. 

Várjuk szeretettel!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.