Hirdetés

Fekete Párduc - Miért nem Ava DuVernay rendezi?

|

Hirdetés

Májusban kiszivárgott a hír, miszerint a Marvel kiszemelte magának a Selma rendezőjét Ava DuVernay-t, hogy rendezze meg a harmadik fázisban bemutatkozó Fekete Párduc önálló filmjét. A hónap elején elterjedt a hír, hogy DuVernay alá is írta a szerződést, ám pár nappal később cáfolta a híreket és bejelentette, hogy nem csinálja meg a filmet. A rendező a hétvégén megtartott BlogHer konferencián beszélt arról, hogy miért mondott le a film elkészítéséről, és a hírről, miszerint aláírt a Marvellel:

"Az egy eléggé gyenge nap volt, az újságírás minőségét tekintve. Számomra az volt az egyik legfontosabb kérdés, hogy egy ágyba akarok-e bújni ezekkel az emberekkel? Ez egy házassággal érne fel, ami három évig szól és ez alatt a három év alatt le kell mondanom más dolgokról, amik fontosak számomra. Szóval feltettem magamnak a kérdést: Elég fontos ez nekem?"
Habár lemondott a filmről, azt elárulta, hogy a válasza egy ponton igen volt:
„Egy ponton úgy gondoltam, hogy megcsinálom a filmet, azért, mert egy igazán értékes a történet, széles közönségnek lehetne elmesélni egy akciódús, izgalmas, szórakoztató sztorit, de mégis egy fekete szuperhősön lenne a fókusz, ezáltal nagyon forradalmi filmmé válna. Ezek a Marvel filmek Shanghaitól Ugandáig eljutnak, a film, amit én akartam nem jutott volna el ennyi emberhez. Nekem ez volt a fontos, de mindenkinek más az érdeke.”
A Marvellel való munkát Shonda Rhimes Botrány című sorozatához hasonlította, amelyhez egy epizódot rendezett. Ezzel arra utalva, hogy tartania kell magát az alkotó elképzeléseihez, korlátozva saját szabadságát. A rendező azt is elárulta, hogy túl sok dolgot fel kellett volna adnia az alapanyagból, hogy egy igazán Ava DuVernay film legyen. Hozzátette azt is, hogy mindenképp megnézi a filmet, ha 3 év múlva a mozikba kerül.
"Minden, ami a nevemet viseli jelent számomra valamit, mintha a gyermekeim lennének. Ez marad fenn, miután elmentem. Fontos számomra hogy hű legyek magamhoz, ha túl sok a kompromisszum, akkor nem lehet Ava DuVernay film. Szerintem jó film lehet belőle, ha kijön, mindenképp megnézem."
A stúdió még mindig nem talált rendezőt és forgatókönyvírót a Black Pantherhez, de a rajongók hamarosan látni fogják Chadwick Bosemant párducként a jövőre érkező Amerika Kapitány: Polgárháborúban, amit jelenleg Atlantában forgatnak. Ti megnéztétek volna Ava DuVernay Fekete Párducát? A Fekete Párduc önálló filmje 2018 nyarán érkezik a magyar mozikba.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.