Hirdetés

Felnőtteknek szóló rajzfilmsorozat készül a Castlevania játékból

|

Hirdetés

Rendkívül erőszakos, sötét, szatirikus: ezekkel a jelzőkkel illette Adi Shankar producer a készülőben lévő Castlevania rajzfilmsorozatot. Akik talán még nem pötyögtek volna még a számítógépükön a ’80-as, ’90-es években, azoknak elég annyit tudni, hogy a Castlevania egy Konami által fejlesztett vámpíros játék volt, mely most végre méltó kezekbe került az adaptáció tekintetében. Shankar már olyan rajz-, rövid- és egészestés filmekhez adta hozzá a nevét, mint a Dredd, The Punisher: Dirty Laundry, Venom: Truth in Journalism, Judge Dredd: Superfiend vagy a teljességében újragondolt Power Rangers. Legújabb projektjével a vámpír zsánert szeretné fenekestül felforgatni. A producer elmondása szerint a rajzfilmsorozat alapját a Castlevania III adja majd, amiből kiindulva a főhős, Trevor Belmont mellett még egy varázslónő, Sypha Belnades, egy kalóz, Grant Danasty, valamint egy dhampir (vámpír-ember félvér), Alucard is szerepelni fog – utóbbi egyébként maga Dracula fia. Shankar azt is hozzátette, hogy lesznek easter eggek azok számára, akik játszottak a klasszikus játékkal, és olyan animékből és rajzfilmsorozatokból merít majd ihletet, mint az Akira, a Ghost in a Shell, Ninja Scroll vagy a méltatlanul kaszát kapó Young Justice. Shankar érezhetően jól ismeri mind a játékot és a műfajközeget, de hogy még jobban belopja magát a rajongók szívébe azt is megemlítette, hogy nagy hangsúlyt fektet a sorozat zenéjére, ami már a Castlevania játék hangulatának megteremtésében is esszenciálisnak bizonyult. A Castlevania rajzfilmsorozat a független Frederator stúdióban fog készülni, ami szintén bizalomra ad okot: ők azok, akik többek között az Adventure Time-ért is felelősek, tehát várhatóan nem fognak visszariadni az extrém ábrázolásmódtól, amit Shankar beharangoztatott.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.