Hirdetés

Filmre viszik Coelho Az alkimista című regényét

|

Régóta érlelt projektje már ez Hollywoodnak.

Hirdetés

Paulo Coelho Az alkimista című regényét már egy ideje szeretnék filmre vinni, most pedig úgy tűnik, végre sikerülni fog a hadművelet. Coelho könyve még 1988-ban jelent meg és egy spanyol pásztorfiúról szól, aki járja a világot, hogy megleljen egy elrejtett kincset. Zarándokútja nyilván nem csak fizikális, de belső, spirituális is, története pedig mind a napig képes rezonálni az olvasóközönségben. 

Hirdetés

A filmet már régóta szeretnék tető alá hozni Hollywood-ban - először a Warner vette meg a jogokat még 1994-ben, ezt követően később a színész Laurence Fishburne megvette tőlük, hogy a saját kis indie-cégének, az A-Mark Entertainment égisze alatt készítse el az adaptációt. Az évekig dédelgetett terv végül 2015-ben majdnem összejött, amikor is Weinsteinék elkezdtek tárgyalni Fishburne-nel a filmről - a projekt pedig olyannyira előrehaladt, hogy az egyik főszerepre magát Idris Elbát is kiszemelték. A filmből végül nem lett semmi, tekintve hogy a híres producerpáros cége szépen visszalépett a film finanszírozásától (feltételezhetően a számukra potenciálisan magas költségvetés nem tetszett nekik). 

Most azonban Will Smith karolta fel a projektet produceri minőségben és nagyon úgy tűnik, ezúttal lesz is belőle valami. A filmre már leszerződtettek három színészt is: Sebastian de Souzát, Tom Hollandert, valamint Shohreh Aghdashloo-t. A forgatás szeptemberben fog megkezdődni Marokkóban, Will Smith Westbrook Studios nevű produkciós cége mellett pedig a Netter Filmes és a PalmStar Media állt be a film mögé, a rendezést pedig Kevin Frakes vállalta magára - neki ez lesz az első rendezése. A forgatókönyvet Frakes mellett a szintén elsőfilmes Ryan Kreston írja, az operatőri munkáért pedig a Pí élete operatőre, Claudio Miranda lesz felelős. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.