Hirdetés

Fincher nélkül folytatódik a Tetovált lány széria?

|

Hirdetés

Eredetileg Stieg Larrson méltán híres Millennium-könyvsorozatából a svéd Niels Arden Oplev készített adaptációt 2009-ben Noomi Rapace és Michael Nyquist főszereplésével, majd a jogokra lecsapott a Sony Pictures és következett az amerikai feldolgozás két évvel később, immáron Rooney Mara és Daniel Craig bevonásával, David Fincher rendezésében. Fincherék tervezték a folytatások (The Girl Who Played With Fire és The Girl Who Kicked the Hornets Nest) elkészítését is, de azóta nem hallhattunk a projekt felől, talán mert nem igazán voltak acélosak a Tetovált lány bevételei. Most a The Hollywood Reporter úgy értesült, hogy a Sony hamarosan megvalósíthatja az újabb adaptációkat, méghozzá akár Fincher nélkül is, ha muszáj. A tervük az, hogy Lisbeth Salander második és harmadik kalandját egy filmbe sűrítve mutatják be, majd a nemrég megjelent Spiders Web regény (amit már nem Larsson, hanem David Lagercrantz írt) feldolgozásával zárnák a trilógiát. A Tetovált lány 90 milliós büdzséből készült, azonban a THR szerint a stúdió ennél kevesebbet szeretne költeni a folytatásra, hovatovább már megszerezte a Spiders Web megfilmesítési jogait. A Sony Pictures korábbi vezetője, Amy Pascal azonban nem támogatja az összevonás ötletét, hiszen már 7 számjegyű összeget fizettek Steve Zaillian (Pénzcsináló, A tetovált lány, Exodus: Istenek és királyok) írónak a The Girl Who Played with Fire forgatókönyvéért, ami így kidobott pénz lenne. Ti Fincher nélkül is megnéznétek a folytatásokat?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.