Hirdetés

Folytatást kap az R.I.P.D. - Szellemzsaruk

|

Ryan Reynolds és Jeff Bridges képregényfilmje váratlanul feltámadt.

Hirdetés

Na ha van film, amire egyáltalán nem számítottunk, hogy ennyi év után új rész kaphat, akkor az az R.I.P.D. - Szellemzsaruk. A Ryan Reynolds és Jeff Bridges főszereplésével 2013-ban bemutatott képregényadaptációra sem a kritikusok, sem a közönség nem emlékszik szívesen vissza (szépet is bukott a pénztáraknál: a 130 millió dolláros költségvetésből mindössze 78(!) milliót sikerült visszatermelnie világszinten). Ez azonban a jelek szerint mégsem jelent akadályt.

Hirdetés

Bloody Disgusting nevű oldal szúrta ki nemrég, hogy az MPA szervezetnél (mely a filmek korhatárbesorolásáért felel Amerikában) bejegyeztek egy új filmet a Universal stúdiótól, méghozzá R.I.P.D. 2: Rise of the Damned cím alatt. A Universal egyelőre nem jelentette be hivatalosan a titokzatos új projektet, így nem sok mindent tudunk róla, de a bejegyzés alapján úgy tűnik, hogy a R.I.P.D. folytatása PG-13-as lesz. Ebből pedig kicsit tudunk is következtetni: ezt a besorolást olyan filmeknek szokták adni, amely "erőszakos jeleneteket, durva nyelvezet, felkavaró képeket és néhány durva/szexuális utalást" tartalmaz. Vagyis nem egy családi mókának ígérkezik a film, ha valóban elkészül.

Hogy mennyire vehetjük készpénznek a projektet nem tudjuk, mindenesetre az IMDb-s adatlapja alapján úgy tűnik tényleg létezik. E szerint a rendezésért Paul Leyden (Chick Fight, Come Back to Me) felel, aki a forgatókönyvet is szerezte Andrew Kleinnel (MacGyver) együtt. Reynolds és Bridges - ahogyan az várható volt - nem térnek vissza, helyettük olyan nevek lesznek láthatóak a főszerepben, mint Richard Fleeshman (Sandman, Négy esküvő, egy temetés), Jake Choi (Anyaság túlsúlyban, A Nap is csillag), Kerry Knuppe (Hollywood, Tökéletes befejezés) és Stephanie Levi-John (A spanyol hercegnő). Ha pedig jobban megnézzük az adatlapot láthatjuk, hogy dolgoztak a filmen magyarok is (Bede-Fazekas Máté; Koleszár István és Perei Gábor). 

Egyes források arról is beszámoltak, hogy a film egyenesen VOD-ra érkezik majd (ez jelenthet streaminget vagy digitális, DVD/Blu-rayes megjelenést), az IMDb alapján pedig úgy tűnik, hogy erre már idén, november 15-én számíthatunk. Nektek tetszett az első rész?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.