Hirdetés

Forog a Neon démon, jövőre nálunk is látható lesz

|

Hirdetés

Márciusban kezdi forgatni Nicolas Winding Refn Neon démon című filmjét, Elle Fanning, Christina Hendricks, Jena Malone, Bella Heathcote, és Keanu Reeves főszereplésével. A film történetét nagy titkolózás övezi, a rendező maga korábban szexi vámpír-thrillerként aposztrofálta a modellek világában játszódó alkotást, februárban Refn neje, a szintén rendező Liv Corfixen pedig úgy fogalmazott, horror lehet a Neon démon. Mi már olvastuk a forgatókönyvet, és csak annyit mondhatunk az alapján, a legedzettebb rajongóknak is leesik majd az álla. A skandináv film egyik legnagyobb kortárs rendezőtehetsége, Nicolas Winding Refn (Elátkozott város 1-3, Bronson, Drive - Gázt!) márciusban végre elkezdi forgatni régóta dédelgetett filmtervét, a Neon démont. Az egy éve előkészítés alatt álló projektről eddig még a történet sem szivárgott ki, csak annyit lehetett tudni, hogy Refn a Csak Isten bocsáthat meg után ismét a közönség felé nyit, és újra a rá olyannyira jellemző erőszakos bűntörténetet készít. A What Culture nevű honlap megtudott néhány részletet a történettel kapcsolatban, amelyről annyi szivárgott ki, hogy egy csoport szupermodell extrémitásokon is hajlandó keresztülmenni, hogy megőrizze kinézetét, s eközben nem rettennek vissza a voodoo-tól és kannibalizmustól sem.

unnamed
Refn filmjét azóta találgatások övezik, hogy bejelentette, a modellek világában és Los Angelesben fog játszódni a filmje Elle Fanning (Demóna, Benjamin Button különös élete, Déjá vu), Jena Malone (Az éhezők viadala: Futótűz, Az éhezők viadala: A kiválasztott 1-2. rész, Beépített hiba) és Abbey Lee (Mad Max: A harag útja) főszereplésével, majd a főszereplőnőhöz olyan sztárok csatlakoztak, mint  Keanu Reeves, és Christina Hendricks. Utóbbi már szerepelt Refn Drive - Gázt! című filmjében, amellyel a rendező eddigi legnagyobb szakmai sikerét érte el, és a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban legjobb rendező díjat kapott 2011-ben. Refn legutóbbi filmje, a Csak Isten bocsáthat meg után a Neon démon magyar forgalmazója is a Vertigo Média lesz, az alkotást így immár biztosan láthatja a magyar közönség is. A film előreláthatóan jövő tavasszal kerül a mozikba. /közlemény/
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.