Hirdetés

Új színészek csatlakoztak a Fűrész 8-hoz

|

A hamarosan érkező Fűrész 8-hoz érkezett most egy casting hír.

Hirdetés

Míg a legtöbb filmnél a színészek kilétét a produkció munkálatainak megkezdése előtt szokták felfedni, addig a Fűrész 8 fejesei épp az ellenkező utat választották. A filmet már leforgatták egy ideje, és most bejelentették, hogy szerepelni fog benne Laura Vandervoort (Smallville) és Hannah Anderson (Shoot the Messenger) is, akiknek karakterükről azonban nem árultak el semmi információt.

Hirdetés

A Variety jelentése szerint a film már az utómunkálati fázisban tart, így a korábban bejelentett 2017. október 27-i bemutató továbbra is megvalósítható. Még novemberben kaptunk olyan pletykákat, hogy visszatérhet Jigsaw szerepébe Tobin Bell. Persze azt nem tudni, hogy miként oldanák meg a feltámasztását. Az is lehet, hogy csak flashback formájában tűnne fel ismét. 

A 2010-es Fűrész 3D volt ezidáig az utolsó része a franchise-nak, ami után a Lionsgate drasztikus lépéshez folyamodott: abbahagyta a sorozatot. Ám három évvel később felröppent a hír, hogy mégis folytatódhat a horror-széria, ám leszögezték: nem szeretnék elsietni, nehogy a minőség rovására menjen a kapkodás. Meglátjuk, mennyire sikerült ez nekik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.