Hirdetés

Halálos Iramban 7 - Oscar-díjas főgonosz kerestetik

|

Miután Denzel Washington nem akart szerepelni a Halálos iramban 7-ben, a Universal stúdió lázas keresésbe fogott.

Hirdetés

A kiszivárgott pletykák szerint Washingtonhoz hasonló kaliberű Oscar-díjas színészt akarnak az új film fő-főgonoszának, miután az al-főgonosz már megvan Jason Statham személyében. A stúdió ezzel a húzással egy szinttel feljebb kíván lépni. A harmadik résztől minden produkcióban jelentek meg új sztárok a főszereplő Vin Diesel és Paul Walker oldalán, akik közül a legnagyobb durranás Dwayne Johnson volt, ám Oscar-díjas még nem bukkant fel a franchise-ban. A szerződtetendő szupersztárnak egyébként nem lesz megerőltető a szerep, mert keveset lesz jelen a vásznon, állítólag csak az lesz a dolga, hogy néhány súlyos pillantással érzékeltesse, milyen veszélyes ellenféllel kerültek szembe a száguldó hősök. A Halálos iramban-rajongók számára jó hír, hogy a hetedik rész rendezője már megvan. James Want szeződtették, aki a sorozattá dagadó Fűrésszel tette le névjegyét, és azóta is kis költségvetésű, de annál nagyobb bevételű horrorokkal aratott sikert. /Uip-Duna/

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.