Jelentős világépítést ígér a Hang nélkül folytatása

|

A második részben a szörnyek eredetéről is több minden kiderül.

Hónapokkal ezelőtt hivatalossá vált, hogy a Hang nélkül 2. rendezői feladatait újfent az első rész írója, rendezője és egyben főszereplője, John Krasinski fogja ellátni. Mostanra a nagy sikerű, kritikailag is széles körben elismert horrordráma folytatásának történetéről is megtudtunk néhány érdemi információt, minthogy néhány másik túlélő mellett várhatóan a szörnyek eredete is bemutatásra kerül.

Hirdetés

Ezekre a részletekre Brian Tyree Henry jóvoltából derült fény, aki nemrégiben vállalt szerepet a Hang nélkül második részében. Amikor egy interjú során az Observer arról kérdezte, hogy mire számíthatnak a rajongók, a színész elárulta, miszerint az első film középpontjában álló család a túlélésért folytatott küzdelme során ráébred, hogy nem ők az egyetlenek, akik idáig kitartottak ebben a világban. Ugyanakkor - habár Henry mellett nemrég Cillian Murphy is csatlakozott a színészgárdához, valamint már Emily Blunt visszatérése is megerősítést nyert - a folytatás nem kizárólag a túlélőkre koncentrál majd:

"Azt hiszem, kapunk majd néhány választ arra is, hogy hol és hogyan kezdődött ez az egész - szerintem sokan kíváncsiak erre. Ugyanakkor a másik oldalát is látni fogjátok, többet a túlélő emberiségből."

Az eddigiek alapján kifejezetten érdekesnek ígérkező Hang nélkül 2. bemutatójára még majdnem egy évet kell várnunk, hiszen 2020. május 15-én debütál a tengerentúlon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.