Hirdetés

Hans Zimmer hivatalosan is visszavonul a szuperhősfilmektől

|

Hirdetés

Hans Zimmer nem vitás, hogy a filmzeneszerzők rocksztárja, akinek egy-egy zenéje körül óriási felhajtás szokott lenni. A komponista most azonban egy igencsak erős kijelentéssel sokkolta a rajongóit, ugyanis a BBC Hard Talk című műsorában nyilatkozott a Batman Superman ellen - Az igazság hajnaláról, amelyben bejelentette, hogy visszavonul a szuperhősfilmek műfajtól. A komponista immár több, mint tíz éve kóstolt bele a műfajba a Batman: Kezdődik! kapcsán, amit a Sötét Lovag-trilógia másik két darabja, A csodálatos Pókember 2., valamint Az Acélember és jelenlegi folytatása tarkított. Akik kicsit otthon vannak a filmzenék világában, azok tudhatják, hogy Zimmer már Az Acélember zenéjét sem akarta elvállalni, és abban, hogy most egy minket is érintő koncertturnéban kiengedi a gőzt, nagy szerepe van a három szuperhőstitán mozis inkarnációinak. A kérdés persze az, hogy a jövőre érkező Igazság Ligája mozinak ki komponálja az aláfestését - hiszen az Öngyilkos Osztagnak a Gravitációért Oscar-díjjal kitüntetett Steven Price jegyzi a zenéjét - de nem kell talán nagy truváj hozzá, hogy rájöjjünk, hogy ez a feladat Junkie XL-re száll, aki Zimmer legutóbbi 4 szuperhősfilmjéből aktívan kivette a részét. Alább megtekinthető a komponista nyilatkozata is, annak, aki esetleg nem akarná elhinni. Szerintetek mely komponistákat kellene a DC szuperhősfilmjeinek a közelébe engedni? https://www.youtube.com/watch?v=e_z5Z8rqEtI  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.