Hirdetés

A hátrahagyottak rendezője készíti a Watchmen sorozat pilotját

|

Jól állnak a Watchmen sorozat előkészületei, már rendezőt is sikerült találni az első epizód élére.

Hirdetés

Az HBO Watchmen sorozata megtalálta a pilot epizód rendezőjét Nicole Kassell személyében. Alan Moore és Dave Gibbons 80-as években futó képregényét először Zack Snyder filmesítette meg, aki később aztán tovább vitte szuperhősökkel kapcsolatos rajongását és tapasztalatait a DCEU megalkotásába. Snyder filmje vegyes reakciókat hagyott maga után. Sokan beleszerettek a képi világába és a komoly, felnőttes tónusába, de ugyanakkor akadtak olyanok is, akik csalódtak a Snyder által vászonra vitt történetben, mert sok helyen eltért az alapanyagtól (amit egyébként többen adaptálhatatlannak tituláltak).

Hirdetés

Most itt egy újabb próbálkozás a képregény életre keltésére, amit az HBO igyekszik megkísérelni. Egészestés film helyett azonban a hozzájuk közelebb álló sorozatos formátumban igyekeznek bemutatni a történetet. A leginkább a Lost - eltűnteken végzett munkájáról ismert Damon Lindelof lesz a sorozat showrunnerje, akinek vezetésével már márciusban elkezdődik a forgatás. Az már biztos, hogy az első epizódon Nicole Kassell fog vele dolgozni, de a stáb többi tagjáról nagyon keveset tudunk. Patrick Wilson korábban elmondta, hogy szívesen visszatérne Nite Owl szerepében, illetve az egyre inkább a színészet felé kacsintgató John Cena is elhintette, hogy lehet köze a projekthez.

Pontosan nem ismert még, hogy milyen irányból közelítik meg a történetet a készítők, de volt már rá utalás, hogy ez az adaptáció sem fogja teljes mértékben hűen követni az alapanyagot, ezért biztosan itt is lesznek elégedetlen hangok.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.