Már egy ideje tudjuk, hogy hamarosan a WarnerMedia is saját streamingszolgáltatást fog indítani. A szolgáltatás HBO Max néven fut majd 2020 májusától, és ahogyan arra számítani lehetett, a Warner tulajdonában levő stúdiók filmjei és sorozatai mellett eredeti tartalmak is lesznek a kínálatban szép számmal. Kedden egy részvényeseknek tartott masszív prezentáción megerősítést kapott, hogy az HBO Maxra több élőszereplős szuperhőssorozat is készülni fog, ezek egyikeként a Zöld Lámpással, ami az ígéretek szerint a DC eddigi legnagyszabásúbb tévés produkciója lesz.
Ez az utóbbi nem annyira meglepő, tekintve, mekkora közönségkedvenc karakterről van szó, és hogy a Warner Bros. hosszasan próbált tető alá hozni egy Zöld Lámpás Alakulat filmet a DC Moziverzum részeként. Filmvászon helyett most ugyan a kisképernyőre szánják az újragondolást, de a produceri feladatokat ellátó Greg Berlanti elmondása alapján a tervezett széria hasonló blockbuster-szintű költségvetésből készülhet, mint például a Marvel Studios a Disney+ streamingszolgáltatásra szánt minisorozatai. Ennél többet Berlanti egyelőre nem mondhatott el, tehát az sem világos, hogy Hal Jordan vagy John Stewart állhat-e a készülőben levő sorozat középpontjában, vagy éppenséggel valami sokkal egyedibb módon fogja megközelíteni a Zöld Lámpás mitológiát.
Ezenkívül a WarnerMedia bejelentett egy epizodikus antológia-sorozatot Strange Adventures címen, ami a streamingszolgáltatás sajtóközleménye szerint tanmesék gyűjteménye lesz halandók és szuperemberek főszereplésével. Végül pedig az is kiderült, miszerint Elizabeth Banks középiskolás szuperhőskomédiát készít DC Super Hero High címen. A szintén élőszereplős sorozat várhatóan a már jól ismert képregényhősöket ülteti iskolapadba, és habár egyelőre nehéz lenne megmondani, mit fognak kihozni ebből az alapkoncepcióból, az minden fentebb említett projektben közös, hogy a hamarosan induló HBO Max fog számukra otthont adni.