Hirdetés

Helen Mirren is csatlakozott a Halálos iramban 8-hoz

|

A királynő maga, az Oscar-díjas Helen Mirren is volán mögé pattan a Halálos iramban 8-ban.

Hirdetés

Egyre izgalmasabban alakul a Halálos iramban 8 stábja. Már egy ideje köztudott, hogy a Mad Max: A harag útja után Charlize Theron ismét kormányt ragad, valamint hogy a Trónok harca Tormundja, Kristofer Hivju is Vin Dieselék egyre népszerű családját erősíti, most pedig egy régóta lebegtetett pletyka vált hivatalossá, mely szerint az Oscar-díjas Helen Mirren is csatlakozik a csapathoz.

Hirdetés

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Mirren maga lobbizott a szerepért.

Az Eye in The Sky (Mirren tavalyi kamara drámája, benne Alan Rickman utolsó filmszerepével - a szerk.) nagyon jól illeszkedik abba, hogy mit is akarok csinálni. A filmeket és a színházat akarom csinálni, de a film különös jelentőséggel bír  a számomra. Szeretem benne, hogy komoly. Persze tudom, hogy most a Halálos iramban 8-ról beszélek. De ezt a móka kedvéért csinálom. Szóval lehet, hogy amit akarok, néhány szórakoztató és néhány jelentős, komoly és fontos film.

Mirrent pedig nem kell félteni, ha a volán mögé kell pattannia, hiszen a Top Gearben is egész szép kört futott és a Red című moziban is volt alkalma egy kicsit veszélyesebben vezetni.

Mindig is nagyon szerettem vezetni. Azt mondtam, benne vagyok, de csak akkor, hogyha hagynak vezetni. De majd még meglátjuk.

Mirren karakteréről egyelőre semmit se tudni, de ha brit mivoltából indulunk ki, akkor valószerűsíthető az a pletyka , mely szerint az előző két rész rosszfiúi, a Shaw-tesók, Owen (Luke Evans) és Deckard (Jason Statham) drága mamája lesz, aki vélhetően nem szívleli, hogy egyik fiát kómába, a másikat pedig börtönbe juttatták Domék.

A Halálos iramban 8-at ezúttal F. Gary Gray (Törvénytisztelő polgár) rendezi, a korábbi arcok közül pedig visszatér Vin Diesel, Dwayne Johnson, Jordana Brewster, Michelle Rodriguez, Chris "Ludacris" Bridges, Tyrese Gibson, Lucas Black, Jason Statham, Nathalie Emmanuel és Kurt Russel, míg az újak között, mint Mirren, Theron és Hivju ott lesz Scott Eastwood is. A bemutató 2017 április 14.-én esedékes. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.