Hirdetés

Holly Hunter beszélt a Hihetetlen család 2-ről

|

Hölgyek előre!

Hirdetés

A 2018-ban érkező A hihetetlen család második része (amelyre már az első rész bemutatója, tehát 2004 óta várunk) eddig a sztorit illetően takaros szuperhősköpeny alá burkolózik és nagyon titkolja magát, néhány dolog azonban már tisztázódott a filmmel kapcsolatban.

Hirdetés
 

Az egyik az, hogy - amint azt az Entertainment Weekly-ben fellelhető exkluzív kép bizonyítja - , Hihetetlenék kalandja pontosan ott folytatódik, ahol abbamaradt az első részben, tehát nem lesz 15 év ugrás, nem lesznek idősebbek a szereplők, ez pedig az egyik előnye annak, ha valaki egy animációs filmet szeretne folytatni, amelynek premierje 13 évvel ezelőtt volt. A képet itt alant meg is tekinthetitek.

A filmben Elastigirl (vagy magyarul Nyúlányka) hangját kölcsönző Holly Hunter nyilatkozott is a magazinnak néhány érdekességet saját karakteréről és arról, hogy milyen szerepet tölt be a folytatásban. Valamint kicsit Brad Bird-öt magát is fényezte, de ezzel azt hiszem nem lenne egyedül.

Brad fantáziája elképesztően vicces dolgokban realizálódik és ezt nagyon frissnek, üdítőnek tartom. Ebben pedig benne van az a karakterábrázolás, ami Helent illeti a második részben. Rendkívül gazdagnak tetszik és az egész olyan…Ez a fickó egy igazi feminista.

És hogy ez mit jelent? Ahogy Hunter fogalmazott, Helen/Elastigirl filmbeli útja során feléled benne a versenyszellem és ambíció.

Olyan szórakoztató nézni azt, amikor egy nő ezen a két terepen is mozog, hiszen a nők sok generáción át úgy nevelődtek, hogy ne legyenek se ambíciózusak, se versengők, így jó lesz látni Helent, amint ezek fényében sütkérezik úgy, ahogyan a férfiak is szoktak.

Mit lehet erre mondani? Hajrá Elastigirl!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.