Hirdetés

Homelander még Supermant is legyőzné?

|

A The Boys showrunnere mindenféle elfogultság nélkül vallja ezt.

Hirdetés

Amióta debütált a The Boys az Amazonon, és a formabontó képregény, valamint annak adaptációja a szélesebb közönség számára is ismerős lett, egy visszatérő mi lenne ha kérdéskör Homelander, a Hetek vezetője, illetve az általa kifigurázott Superman elképzelt harca kapcsán ad dilemmát a két karakter szerelmeseinek. Rajongók tömegei érveltek már hol az egyik, hol a másik karakter javára, ám a napokban a The Boys showrunnere, Eric Kripke is megosztotta elképzelését erről az elképzelt, epikus összecsapásról, ami szerinte gyorsan eldőlne az egyik résztvevő javára.

"Szerintem egyértelműen Homelander nyerne, mert míg Supermannek vannak erkölcsi iránytűi, addig Homelander egy fekete öves szociopata. Tehát Homelander például nem riadna vissza attól, hogy letépje Superman tökeit, míg Superman végig csak a felsőtestre mérne ütéseket. Nem is igazán nevezném ütközetnek ezt."

Hirdetés

Kripke szavaiban nagy igazság rejlik, hiszen Homelanderről tényleg nehezen tudnánk elképzelni, hogy egy fair küzdelemre adja a fejét. Ugyanakkor érdemes észben tartani, hogy bár nagyon izgatja a rajongók fantáziáját ez a párharc, vajmi kevés esély van a crossoverre a fan fictionös tartalmakon túl.

Homelandernek tehát nem kell félnie Supermantől a még mindig premierdátum nélkül árválkodó harmadik évadban, ám érkezik a Payback csapata, mely a Hetek elődje volt. Ennek vezetője lesz a Jensen Ackles által életre keltett Soldier Boy, aki a Vought első szuperhőse volt még a második világháború idején, és igyekszik majd borsot törni Homelander orra alá.

Ti szerintetek Homelander és Superman hipotetikus harca kinek a javára dőlne el?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.