Most, hogy már egy ideje 2016-ot írunk, a 2017-ben érkező Pókember reboot mintha már nem is tűnne olyan távolinak (pedig de, viszont fő az optimizmus!). Nemrég megtuduk, hogy a hálószövő új időpontra költözött át, most viszont egy örömtelibb információról hullt le a lepel: a film IMAX és IMAX 3D-ben is meg fog jelenni. Egy sajtóközleményben jelentette be a hírt a Sony-Marvel-IMAX trió. A Sony egyik fejese, Josh Greenstein így fogalmazott erről az együttműködésről:
Oly sok minden van Pókember kalandjaiban – beleértve a falon mászást, a pókhálóval való ingázást a házak között, és az akciókat -, amelyek tökéletesen mutatnak majd az IMAX képernyőkön.Greg Foster, az IMAX vezérigazgatója hozzátette:
Az IMAX régóta fennálló kapcsolata a Marvellel és a Sony-val visszanyúl egészen 2002-ig, a legelső Pókember filmig. Most, hogy újra összeálltunk a barátainkkal a legújabb Pókember film elkészítése miatt, izgatottan várjuk, hogy egy kihagyhatatlan IMAX kalandot készítsünk el a nézőknek.Így az Amerika Kapitány: Polgárháborút követően (melyben néhány jelenetet már az új IMAX kamerákkal rögzítenek) a következő IMAX kalandja Peter Parkernek lesz, amit viszont nem kisebb film követ majd az óriásvásznon, mint az Avengers: Infinity Wars (melyet teljes egészében IMAX kamerákkal fognak felvenni!).