Hirdetés

J.K. Simmons beszélt Gordon szerepéről az Igazság Ligájában

|

Hirdetés

Még februárban derült ki, hogy az Igazság Ligájának 1. részét április 11-én kezdik forgatni, így már lassan két hete zajlanak a munkálatok, de Warner Bros. még semmilyen hivatalos információt vagy megerősítést nem tett közzé a filmmel kapcsolatban. Se egy szinopszis leírást, se a filmben szereplő színészek listáját. Semmit. Annyit tudunk, hogy nemrég Willem Dafoe és J.K. Simmons is csatlakozott a filmhez. Előbbi szerepe egyenlőre tisztázatlan, míg utóbbi a híres Gordon felügyelőt formálja majd meg, aki egy mostani interjúban elárult néhány dolgot:

Csak júniusban csatlakozom a többiekhez, és az első részben elég keveset szerepelek majd. Viszont nagyon izgatott vagyok, hogy eljátszhatom ezt az ikonikus karaktert. Remélhetőleg 2 , 3, 4, vagy akár több filmben is részt vehetek majd később, de az első feltűnésem valóban nagyon rövid. De nyilván mindenki tudja, hogy ki ez a fickó. Ismerjük az egész háttértörténetét a képregényekből és az előző filmekből. Kemények készülök, és mindent megteszek majd, hogy emlékezetes alakítást nyújtsak.
Tehát van rá esély, hogy Simmons ne csak az Igazság Ligájában tűnjön fel. És ha hozzátesszük, hogy a Warner már nekikezdett az új, önálló Batman film fejlesztésének, amit Ben Affleck rendezne, írna és természetesen szerepelne is benne, mint a Denevérember, szinte biztosra vehetjük, hogy Gordon itt is tiszteletét teszi majd. Az Igazság Ligájának 1. része jelenleg is forog Londonban, de vesznek majd fel jeleneteket Izlandon is. Az eredeti tervek szerint mindkét Igazság Ligája mozit egyszerre készítették volna el, de ezt nemrég a Warner megcáfolta. Így nem tudjuk, hogy a 2. részt mikor kezdik el forgatni, de az biztos, hogy a premierje 2019. június 14-én esedékes, míg az 1. rész 2017. november 17-én érkezik Zack Snyder rendezésében Chris Terrio forgatókönyve alapján (aki már a Batman v Supermannél is tevékenykedett).
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.