Hirdetés

James Cameron készíti a Prometheus folytatását?

|

Akár csak az Alien esetében, a Prometheus második részét is James Cameron rendezhetné közvetlenül Ridley Scott után.

Hirdetés

A Titanic 3D premierjén mikrofonvégre kapták James Cameron-t, akitől megtudakolták, hogy Ridley Scott-tal beszéltek-e már a Prometheus folytatásáról, illetve érdekli-e még az Alien franchise. Cameron elárulta, hogy akár csak az Alien sorozat második részének esetében, úgy a Prometheus-nál is felvetődött már a munkálatok elején, hogy ő készíthetné a második részt. Ridley Scott-tal összeültek megbeszélni a részleteket és hogy miről szólhatna a film, majd végül arra jutottak, hogy az első fejezetben felvetődött kérdések egy részét a másodikban fogják megválaszolni. Ridley Scott inkább arra szeretett volna kitérni, hogy honnan származik az emberiség és mit jelent embernek lenni, míg a Prometheus 2 jobban összekapcsolná a sztorit az Alien filmekkel. Az újságírók természetesen rögtön megkérdezték, hogy ezek szerint ő fogja-e rendezni a folytatást, mire Cameron azt felelte, hogy még kiderül, de ha a Fox megvárja az Avatar 2 befejezését, akkor bármi lehet. Ti szívesen látnátok a Prometheus 2-őt James Cameron tolmácsolásában?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.