Manapság az univerzumépítéssel próbálkozó stúdióknál nagy trenddé vált, hogy apró stáblistás jeleneteket szúrjanak a filmjeik végére, hogy felhívják a figyelmet a folytatásra. Elég csak a Marvel filmekre gondolnunk, mint ezeknek az utólag beszúrt jeleneteknek a pionírjaira, akik lényegében meghonosították ezt a szokást.
Sokakat meglepetésként ért, amikor hónapokig tartó találgatás után kiderült, hogy a James Mangold által rendezett Logan stáblistájába nem került apró jelenet, ami összeköttetésbe hozta volna a széles univerzum bármely tagjával. Sokan a legvalószínűbbnek az Deadpool második részével, vagy a csendben előkészülő X-Force-szal kapcsolatban számítottak valamire, ám Mangold megtagadta tőlünk ezeket az általa bűnösnek titulált élvezeteket.
A stáblistás jelenetektől való ódzkodásának okait azóta most először tárta elénk a rendező - legalábbis ilyen részletességgel - és egy kicsit sem fogta vissza magát.
"Mostanra minden néző függővé vált a ki*szott bónusz stáblistás jelenetektől. Mindez azt jelenti, hogy a ki*szott filmed képtelen megállni a a lábain. [A stáblistás jelenetekkel] eladod nekik a következő filmet, miközben még a mostani filmet készíted és ez elég sz*r és k*va kínosnak tartom. Mintha a közönség valójában csak a stáblistás jelenetekért ülne be a moziba, mert az összes korábbi jelenet a filmben gáz volt, így valami kis extrát bedobnak a végére, hogy learassák a babérokat, miközben a filmjük képtelen volt megállni a ki*szott lábain."
Ugyan eléggé szélsőséges módon fejezte ki magát az írók céhének Los Angeles-i eseményén, mégis egy ezidáig ki nem fejtett/ignorált negatív hatást ragadott meg, amely ténylegesen hatást fejt ki filmkészítésre, de nem a jó értelemben. Mangold, a nyilatkozata után sem hagyta ennyiben a dolgot és a Twitteren folytatta érveinek még pontosabb kifejtését - ezúttal sokkal nyugodtabb hangnemben.
Az általa vehemensen ellenzett stáblistás jelenetek negatív hatásait a film alapvető struktúrájának lerombolása miatt véli károsnak. Elismeri, hogy jó érzés a nézőnek, hiszen erre találták ki. Azt állítja, hogy az apró reklámok/jelenetek olcsó drogként működnek és csupán csak a következő film megvételére veszik rá a nézőt, ezzel pedig a mozi élmény integritását rombolják, értéktelenítik el. Ha egy film képtelen ragaszkodni a befejezéséhez, hanem inkább átfolyik egy tetszetős kis reklámba, ami arról szól, hogy mit fognak eladni a következő évben. Összességében nem a jeleneteket kívánja elítélni, hanem azt, hogy megtagadják a film, mint művészeti forma fejlődési lehetőségeit, ha elveszik a hármas egységből álló formáját. Az bekezdés, tárgyalás, befejezés helyett egy pénzfejő géppé válik. Nem mellesleg pedig, úgy véli, hogy a stáblistás jelenetre váró emberek így nem tisztelik a filmet elkészítő embereket, csupán csak a jutalomfalatra várnak.
A rövid esszéje végén még az easter egg-ekről is elmondta, hogy infantilisnak tartja őket, hiszen a közönség érett tagjai is gyerekként ugrálva, a vállalatok által elszórt kenyérmorzsákból próbálja meg összerakni a történetet. Szerinte a közönség több tiszteletet érdemelne.
Ha Mangold érveit kontextusba helyezzük, akkor tökéletesen érthetővé válik, hogy miért is gondolja károsnak a stáblistás jeleneteket a film egységére vonatkozóan. Gondoljunk bele, hogy mennyit elvett volna a Logan rendkívül megható befejezéséből az, ha még az új Deadpool filmből láthattunk volna egy ajánlót.
Mit gondoltok James Mangold érveiről?