Hirdetés

Jason Statham szívesen lenne James Bond

|

Hirdetés

Mindenki kedvenc szállítója, Jason Statham nemrég belekóstolt a kém businessbe, és A kémből kiderült, hogy teljesen alkalmatlan rá, de ezt persze abszolút szórakoztató módon. Ennek kapcsán adta magát a kérdés, amit nemrég az akciósztárnak szegeztek, hogyha alkalma lenne rá, eljátszaná e a 007-est? Statham (finoman fogalmazva) igennel válaszolt. Elmondása szerint Daniel Craig nagyszerű munkát végzett az eddigi három filmben és élettel töltötte meg Bond figuráját, de ő máshogy állna hozzá.

Egy illedelmesebb Bondot hoznék, de nagyon másképp közelíteném meg.
Emellett azt is elárulta, hogyha úgy adódna Bond-gonosz semmiképpen sem lenne, mivel ez nem az ő asztala, ami a Halálos iramban 7 (vagy korábbról a Mobil) rosszfiú szerepe után némileg meglepő kijelentésnek hat. Mindezzel együtt Statham képbekerülése megint felveti annak a kérdését, hogy Daniel Craig után - akinek még a Spectre-t követően egy filmre szól a szerződése - ki öltse magára a jól ismert szmokingot. Az egyik gyakran emlegetett (és nagy port kavart) név az Idris Elbáé, de páran (köztük jómagam is) a jelenlegi Acélembert, Henry Cavillt látnánk szívesen vodka-martinit szürcsölgetni. Ti hogy álltok ehhez a kérdéshez? Statham jó Bond lenne, vagy az előbb említett másik két úriember valamelyike lenne a tökéletes választás, esetleg valaki más?    
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.