Hirdetés

John Boyega mentheti meg a világot a Tűzgyűrű 2-ben

|

A Star Wars jó útra tért rohamosztagosa harcba indul a szörnyek ellen.

Hirdetés

Miután nagy nehezen dűlőre jutottak az ügyben, hogy kell-e a világnak még egy Tűzgyűrű, végre elkezdtek konkrétumokat is közzétenni Guillermo Del Toro 2013-as akciófilmjének folytatásával kapcsolatban. 

Hirdetés

Hivatalos információ, hogy a film főszerepére (vagy legalábbis egyik főszerepére) nem mást, mint a Star Wars legutóbbi epizódjából megismert John Boyegát választották ki az illetékesek, akinek immáron ez lesz a második nagy franchise-ban való szereplése. A színész az előző részben szerepelt, Idris Elba által játszott karakter fiát fogja alakítani. Boyega közreműködésének rajtunk kívül maga del Toro is rendkívül örül, ő a következőket mondta a színész szerződtetésével kapcsolatban:

Rendkívül büszke és boldog vagyok, hogy John-t is üdvözölhetjük ebben a fantasztikus világban. A Tűzgyűrű univerzuma megerősödött azáltal, hogy ő lett a főszereplő és továbbra is megmarad annak a multikulturális, rétegzett világnak. 

Boyega ugyan már hírnevet szerzett magának a Star Wars-szal, előtte pedig szakmai elismerést az Attack from the Block-kal, a Tűzgyűrű rátehet erre még egy lapáttal és még inkább megerősítheti helyét Hollywood-ban - már ha a film nem lesz bukás (amit mi nagyon nem szeretnénk). Ne felejtsük közben el, hogy a folytatást már nem del Toro fogja rendezni, hanem a főként sorozatok (Daredevil; Smallville) forgatókönyvírójaként tevékenykedő Steven S. DeKnight lesz az, aki a rendezői széket bitorolja. Reméljük, nem fog kudarcot vallani. A munkálatok valamikor az idei év vége felé fognak elkezdődni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.