Hirdetés

Josh Brolin: "Életem egyik legjobb döntése", hogy elvállaltam Thanos szerepét

|

Hirdetés

Idén tavasszal az Amerika Kapitány: Polgárháború beindítja a Marvel Filmes Univerzum Harmadik Fázisát, amelyet az Avangers: Infinity War 1. és 2. része fognak zárni, 2018 és 2019-ben. A puzzle darabkák évről-évre egyre gyarapodnak, ha pedig egyszer összeállnak, akkor megkapjuk Thanost és a Végtelen Kesztyűt a kirakós végén. Azt nem tudjuk, hogy melyik filmben fog legközelebb feltűnni az Őrült Titán, de most a karaktert megformáló Josh Brolin, az Avé, Cézár promózása közben elmondta, hogy hamarosan leülnek a készítőkkel átbeszélni Thanos és az MFU sorsát.

Szóval hamarosan tárgyalunk Kevinnel [Feige], Louis DEspositoval - akit mellesleg már az Árnyék nélkül forgatása óta ismerek, ahol ő volt az első számú rendező asszisztens - és a Russo testvérekkel. Azt hiszem jövőhéten, vagy talán az azt követő héten és átbeszéljük az egész dolgot. Most még szinte semmit sem tudok, csak nagyon-nagyon keveset.
Thanosszal először A Bosszúállók végén találkozhattunk, ahol kiderült, hogy ő állt Loki tervei mögött, aki földönkívüli hadsereggel támadta meg a Földet. Ezt követően feltűnt A Galaxis Őrzőiben is, ahol minden eddiginél nagyobb szerepet kapott, majd a Bosszúállók: Ultron kora stáblistás jelenetéből kiderült, hogy megelégelte a sorra elbukó gonosztevőket és eljött az ideje, hogy maga lássa el a hősök baját. Egy másik interjúban Brolin a motion captureről is beszélt, ami szerinte nagyon izgalmas, ám egyúttal idegesítő is.
Nem csak szinkron munka van, mo-cap is. Ott vagyok mindenestül, nem csak egy bódéban állok. Az arcom tele van mindenféle hülyeséggel. [nevet] Minden oldalról rögzít 34 vagy 36 kamera? Valami ilyesmi. Felvesznek minden mozdulatot, minden pillanatot. Nagyon új nekem az egész, egyszerre izgalmas, de idegesítő is. Viszont bízok ezekben a srácokban! Hamarosan összeülünk és megbeszéljük Thanos sorsát az elkövetkező évekre vonatkozóan. Ennek a szerepnek az elvállalása életem legjobb döntései közé tartozik.
A kozmikus gonosztevőből biztosan rengeteget fogunk kapni az Avengers: Infinity Warban, de az továbbra is nagy kérdés marad, hogy mikor láthatjuk végre az összes Végtelen Követ? Eddig néggyel már találkozhattunk a hatból, a maradék kettőt pedig biztosan megkapjuk a Harmadik Fázisban, csak azt nem tudjuk, hogy melyik filmekben. A Tesseract volt a Tér ékköve, amit jelenleg Asgardban raktároznak, az Elme köve Víziót látja el energiával, a Valóság kövével a Thor: Sötét világban találkozhattunk, amelynek végén Taneleer Tivan gyűjteményébe került, és végezetül a Hatalom kövét a Nova Hadtestre bízták a Galaxis Őrzői. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mikor és milyen formában jön majd képbe a Lélek és az Idő köve az elkövetkező években.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.