Hirdetés

Kevin Bacon lehet Freddy Krueger?

|

Érdekes elmélet látott napvilágot, amely a színésznek sem lenne az ellenére.

Hirdetés

Hollywood továbbra sem tud szabadulni régi portékái kiárusításából, ezért mindenhez hozzányúl, ami akár csak egy kicsit is feldolgozható, vagy kult erővel bír. Ez a horrorra különösen igaz volt egy időben, hiszen sorra jöttek a fáradtabbnál fáradtabb remake-ek és rebootok, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, miközben az igazán zsigeri alkotások a mainstream közönségnek kevésbé feküdtek. Most a 2010-es, eléggé félresikerült remake után ismét szeretnének elvinni bennünket az Elm utcába, hogy ne aludjunk rendesen és egyeseknek már volna is egy jelöltjük.

Hirdetés

A 6 évvel ezelőtti, félresikerült rebootban az egyébként tehetséges Jackie Earley Haley vette fel a legendás csíkos pulóvert és pengés kesztyűket, de Robert Englund sötét humora nagyon hiányzott Samuel Bayer mozijából, ahogy az érdemi újdonság, vagy valamire való karakterek is. A Platinum Dunes egyelőre rajtaül a jogokon, de már készítik elő az újabb verziót, ami jó eséllyel minőségibb produktum lesz elődjénél, ugyanis A démonok között 2, valamint a 2009-es Az árva forgatókönyvét is jegyző David Leslie Johnson felel majd az új film szkriptjéért.

A feldolgozás hírére pedig már a rajongók fantáziája is beindult, hogy kit látnának szívesen Freddy Krueger-ként. Az egyikük bedobta Kevin Bacon nevét, aki - mily meglepetés - válaszolt erre a twitteren, miszerint, ő benne lenne. Bacon gyakorlatilag nincs olyan műfaj, amiben ne bizonyított volna a drámától (Sleepers - Pokoli lecke) egészen a képregény feldolgozásokig (X-Men: Az elsők), viszont a horror bizonyos időközönként visszatér az életébe. Ott van például az első (és igazi) Péntek 13, amelyben még fiatal, feltörekvő színészként tűnt fel (majd halálozott el), de említhetnénk még a Tremors első epizódját, vagy az Árnyék nélkült.

Persze ez csak egy feltételezés, de nagyon nem mindegy, hogy ki alakítaná Robert Englund után a rémálmok urát (maga Englund is egyébként szívesen visszatérne) és természetesen az lenne az igazi, ha hozzá se kellene ezekhez a darabokhoz nyúlni, de ha már feltétlenül megteszik, akkor Bacon abszolút korrekt választás. Egyébként Bacon hamarosan visszatér Valentine McKeeként a Tremors sorozatos folytatásában. Szerintetek jó lenne a szerepre (már játszott a Kruegerhez hasonlatos pedofilt a 2004-es The Woodsman-ben), vagy inkább valaki más összeégett ábrázatától nem hajtanátok álomra a fejeteket? (Hacsak nem a film minőségétől.)

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.