Hirdetés

Kingsman 2 - Megvan a cím + Képek és rengeteg infó

|

Hirdetés

Bátran kijelenthető, hogy a tavalyi a kémek éve volt, azonban hiába volt egy James Bondunk vagy egy Ethan Huntunk, a leginkább a szívünkbe a titkos szolgálatba felvételiző Tökit zártuk, nem csak az azóta sztárrá váló Taron Egerton fiatalos pimaszsága miatt, hanem Matthew Vaughn a zsáner elé tartott görbetükre is felrázta a nézőket, így amikor szóba került a folytatás és az, hogy azt szintén Vaughn rendezi, a Kingsman rajongók egyöntetű örömujjongásban törtek ki. Ugyanakkor némi félsz is támadt bennük, hiszen az előző rész közel tökéletes mértékben figurázta ki a 007-es legendárium elemeit, épp ezért támadt a félsz, hogy a második rész az első gyenge másolata lesz. Szerencsére maga a rendező is ilyen rajongó, aki odáig van gyermekéért, épp ezért nem kevés félelem volt benne is a folytatást illetően.

Nem voltam benne biztos, hogy megakarom rendezni egyáltalán. Aggódtam a gonosz miatt. Egy kémfilm annyit ér, amennyit a gonosza. Aztán egyik reggel felébredtem és megvolt a teljes történet és a gonosz alapjai.
A rendező egyébként még hozzá tette a vele szemben támasztott elvárások kapcsán, hogy próbálja kizárni őket és hogy mit várhatunk a folytatástól.
Próbálod nem elolvasni, hogy mit akarnak az emberek, még ha egy újabb templomi jelenetet is látnának szívesen. Azonban semmi okom nincs rá, hogy még egy hasonló mészárlás történjen. De vannak más jeleneteim, amelyhez foghatót még nem láttunk azelőtt.
A rendező az Empire magazinnak adott interjújában továbbá elárulta a film címét, ami a Kingsman: The Golden Circle (Kingsman: Az Arany Kör) címet fogja viselni, mindemellett közzé tettek két vázlatrajzot is és beavattak egy kicsit a film történetébe, amelyről Vaughn lebbentette fel a fátylat. A Kingsman főhadiszállását - a Skyfallhoz hasonlóan - támadás éri, a nyomok pedig Amerikába vezetnek, ahol Tökiék a "helyi szerveknek", a The Statesmannek a segítségét kérik, amelyet Halle Berry vezet, hogy elkapják a film főgonoszát, Poppy-t, akit Julianne Moore alakít majd. Ebből is látszik, amit a belsős infók, valamint a rendező nyilatkozatai alátámasztani látszanak, hogy Vaughn nem próbálja minden áron lemásolni az első rész elemeit, hanem új utakat keres. A két négy concept art is, amely a The Statesman, valamint Poppy főhadiszállását ábrázolja, valamint az említett főhadiszállást a pusztítás után és az előző rész taxiját, amely tengeralattjáróként is funkcionál egy kissé más tónusú filmet ígér, amelyekben azért ott rejlik az első rész szerethető humora is. Taron Egerton pár hete már jelezte a twitteren, hogy éppen a film ruhapróbájára tart, és Mark Strong is biztosan visszatér Merlin szerepében, ahogy a kém zsánertől szintén elszakadni képtelen Edward Holcroft is Charlie szerepében, aki nemrég Ben Whishaw asperger-szindrómás szerelmét alakította a London Spy című minisorozatban, viszont Colin Firth visszatérése továbbra sincs megerősítve, talán okkal.  A Kingsman: The Golden Circle-re azonban még várnunk kell, hiszen a bemutató csak 2017. június 10.-én esedékes. [gallery columns="2" size="large" ids="84667,84668,84723,84724"]
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.