Hirdetés

Kitekintés: búcsúzik Horatio és a Miami helyszínelők

|

Az utánozhatatlan, ikonná vált, napszemüveges Horatio nem csupán a CSI történelmének legismertebb és legkedveltebb alakja, de nevét szinte az egész világ ismeri. Mi lesz vele ezután?

Hirdetés

David Caruso nem épp ma kezdte a szakmát, hiszen 1976-ban már feltűnt a Ryans Hope című sorozatban egy epizód erejéig, majd 1980-ban már mellékszereplőként volt jelen a Fenyegetés c. horrorban. Eddigi pályafutása során olyan legendás filmekből vette ki a részét, mint a Rambo, a New York királya, a Hadson Hawk vagy éppen a Veszett kutya és glória, azonban a valódi sikert és áttörést a Miami helyszínelők főszereplője, Horatio hozta meg a számára. A sorozat tíz évadot élt meg, tegnap derült ki, hogy a CBS elkaszálta a szériát, és Horatio nem veheti fel többet azt a bizonyos napszemüveget. Bár nem sorozatokkal foglalkozó oldal vagyunk, nem mehettünk el megemlékezés nélkül amellett, hogy megszűnik a Miami helyszínelők. Köszönünk minden kellemes percet Horatio karakterének, David Caruso-nak, valamint a karakter magyar szinkronhangjának, Kőszegi Ákosnak. A folytatásban egy méltó összeállítással kedveskedünk nektek, természetesen Horatio főszereplésével.

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.