Könyvkritika - Michael Dobbs: Kártyavár

A politikai témájú könyvek valahogyan sosem tudtak vonzani, úgyhogy nem is ültem neki túl nagy lelkesedéssel Michael Dobbs könyvének. Aztán elolvastam az első pár oldalt, aztán a következőket, aztán arra lettem figyelmes, hogy a többi olvasmányomat kényszerpihenőre küldtem a Kártyavár miatt.

Michael Dobbs amellett, hogy bestseller-szerző, testközelből ismeri a politikai játszmákat: annak idején Margaret Thatcher kabinetfőnökeként dolgozott. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a szerző a politikát választotta regénye témájaként, hiszen miről másról is tudna hitelesebben írni? Ez hitelesség pedig egy kicsit ijesztő is… Hogy miért írom ezt? Aki elolvassa a Kártyavárat, azt minden bizonnyal a lapokhoz szegezi majd a mesteri pontossággal kidolgozott manipulációáradat, melyet a regény főszereplője, Francis Urquhart visz végbe. Mindenki csak egy sakkfigura egy hatalmas nagy táblán, és hihetetlenül aljasul vívott harcok folynak az áhított pozíciókért. A legkisebb hiba végzetesen kettétörheti nemcsak az ember karrierjét, hanem a magánéletét is. Megbízni pedig soha, senkiben nem szabad – maga a főszereplő, Urquhart a legjobb példa erre. A bosszú- és becsvágytól fűtött képviselő aprólékosan kidolgozott tervet hajt végre, hogy elélje céljait. És ez teszi ijesztővé a regényt: hiszen hányszor játszódhatnak le ehhez hasonló a dolgok a színfalak mögött, anélkül, hogy a választópolgároknak akár csak sejtése lenne az igazságról? Ráadásul a Kártyavár nem is éppen mai darab: eredeti nyelven még 1989-ben megjelent meg, majd pár évvel később a történet trilógiává bővült a To Play The King és a The Final Cut című kötetekkel. Mégis, egy percig se éreztem, hogy a Kártyavár ne lenne aktuális. A Kártyavár a tévéképernyők is eljutott. 1990-ben készített belőle a BBC egy négy részes mini-sorozatot, illetve 2013-tól fut az amerikai változat. Az újabbik adaptáció többnyire csak az alapjait használta fel a regénynek: Urquhart-ból Underwood lett, London helyett Washington a helyszín, és sok mindenen módosítottak. A minőségi munka azonban nem maradt el.  A főszerepet játszó Kevin Spacey sokszor egyenesen a kamerába nézve, közvetlenül a nézőknek kommentálja az eseményeket. Alakítása pedig meglehetősen hatásos: Golden Globe-ot is kapott érte. Most már tényleg csak abban reménykedem, hogy nem csak a House of Cardsévadjaiból ismerhetünk meg minél többet, hanem az alapjait adó regények folytatása is megjelenik majd magyarul.