Hirdetés

KVÍZ: mennyire ismered az Oscar-díjas filmeket?

|

Holnap végre Oscar-díjátadó! Ennek örömére pedig összeállítottunk egy kvízt az elmúlt 10 év nyerteseiből és jelöltjeiből.

Hirdetés

A 93. Oscar-díjátadót hazai idő szerint hétfő hajnalban fogják megtartani, amit még egy magyar tévéadón, a Moziverzumon is el tudtok majd kapni - már ha nincs munka és korán kelés. Idén ez a filmes esemény is egészen másképp fog festeni, mint az eddigi években, köszönhetően a koronavírus-járványnak. Viszont már amiatt is összetehetjük a kezünket, hogy végre, a sok huzavona után megrendezik az átadót, ezzel megint egy viszonyítási pontot adva a nagyvilágnak, illetve egy tökéletes vitaalapot szolgáltatva filmes berkeken belül. (Most ez alatt elsősorban nem a másik anyjának a munkamegnevezését értjük, hanem egy tárgyilagos, igazi vitát.)

Hirdetés

Ezt pedig idén egy tematikus kvízzel szeretnénk kicsit feldobni. Most az elmúlt 10 év nyertesei és jelöltjei alapján mazsoláztunk nektek kérdéseket, amik között akadni fog igazán egyszerű, de szembetalálkozhattok néhány nehezebb darabbal is. Fontos lehet megjegyezni, hogy a 2011-2021-es szakaszt az Oscar-díjátadókra értettük, nem pedig az ezeken szereplő filmek és alkotások megjelenésére. A kommentek között pedig írjátok le, hogy idén ti melyik jelöltnek adnátok a Legjobb film díját! (Ha pedig arra vagytok kíváncsiak, mik/kik lettek a Golden Shepherd nyertesei idén, ide kattintsatok.)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.