Annyi bizonyos, hogy a Legendás állatok és megfigyelésük minden értelemben tágította J.K. Rowling amúgy is terebélyes varázsvilágát. Azzal, hogy a cselekmény New Yorkban, a világ fővárosában játszódott már önmagában sokkalta nemzetközibb színezetet adott a szériának, kimozdítva a cselekményt Roxfort ódon falai közül és a folytatás, a Grindelwald bűntettei alcímet viselő fejezet sem tesz majd másként, hiszen javarészt Párizsban fog játszódni. Ahogy az pedig eddig is sejthető volt, az írónő most is globális szinten gondolkodik.
Maga a sorozat felett bábáskodó rendező, David Yates erősítette meg, hogy az öt részes sorozat elkövetkezendő epizódjai más-más városban fognak játszódni.
Igen, Jo már elmesélte nekünk hol is fog játszódni a következő rész. Rettentő izgalmas. Ez kétséget kizáróan egy globális történet. Mivel a közönség maga is globális, különösen élvezetes, hogy a cselekmény a világ különböző részein játszódik.
Azt persze nem árulta el a rendező úr, hogy hol is fog játszódni a következő rész, de ez csak természetes, mint ahogy az is, hogy a sokszínűséget mindig is a zászlajára tűző franchise valóban beutazza majd valamilyen formában a világot. A kérdés persze az, hogy mely városok is lesznek a szerencsések, amelyeknek eme Legendás állatok nem kevés reklámot csinálnak?
Vélhetően a széria elsősorban Európára fog koncentrálni, lévén a széria főgonosza, Gellert Grindelwald (Johnny Depp) elsősorban itt tevékenykedett, de mivel a cselekmény 1945-ben, Grindelwald és Dumbledore (Jude Law) legendás párbajában fog kicsúcsosodni és mivel még csak az 1920-as években járunk, ezért a második világháború is fontos történelmi hátteret fog adni. Talán pont alibiként fog szolgálni rengeteg rémtett Grindelwald aktivitásának az elrejtéséhez. Mivel Grindelwaldot végül a Nurmengard börtönbe zárták be (Voldemort itt látogatta meg a Halál Ereklyéiben), ezért Németország és Berlin, avagy a skandináv országok valamelyike is lehetséges célpont. Ugyanakkor Grindelwald származására eddig még nem derült fény és mivel nevéből adódóan vélhetően az Osztrák-Magyar Monarchiában születhetett, nem lennénk meglepődve, ha Bécs, avagy éppenséggel Budapest is helyet kapna ezen a listán. Kis hazánk az utóbbi időben amúgy is egyre felkapottabb, különösen a kémtörténetek világában (A vörös veréb, A kém, Suszter, Szabó, Baka, Kém...), és hát a szériában Rowling már gondoskodott arról, hogy egy bizonyos Magyar Mennydörgő sárkány képében letegyük a névjegyünket, mint ahogy a kémsztorik is indokoltak lennének a folytatásokban.
Az is szóba került már, hogy a folytatások valamelyikében ellátogatunk az amerikaiak varázslóiskolájába, az Ilvermorny-ba, ahol a Goldstein-nővérek, Tina és Queenie (Katherine Waterston és Allison Sudol) is tanultak, de talán a Durmstrangot is láthatjuk, ahonnan annak idején Grindelwaldot kicsapták, mielőtt Dumbledore-ral megismerkedtek (és egymásba szerettek?) volna. Persze utóbbit megnehezíti, hogy a Durmstrangról és a legtöbb varázslóiskoláról senki sem tudja, hogy hol van, még az egykor ott tanulók sem. Mindamellett nem lenne rossz, ha egzotikusabb helyekre is ellátogatnának a szereplők, mint például Afrika, vagy Ázsia, Japán, vagy Kína, elvégre a Magyar mennydörgőhöz hasonlóan egy Kínai Gömbláng sárkány szerepeltetése is adná magát.
De ez még a jövő zenéje, mint ahogy az is, hogy mikor érkezik meg a Grindelwald bűntetteihez az első előzetes, de mivel az utóbbi időben kicsit megszaporodtak a film körüli képek és kijelentések, vélhetően nem sokat kell már várnunk az első képkockákra, de annyi bizonyos, hogy a folytatás november 16-án kerül a mozikba. És az is biztos, hogy akárhol játszódjanak is a folytatások, Göethe Salmander (Eddie Redmayne) kalandjai, no meg az ő kis kedves állatai lesznek a középpontban.