Hirdetés

Lehet, hogy Ron Burgundy következő ellenfele az Internet lesz?

|

Hirdetés

Sosem hittük, hogy egy ilyen kultikus vígjátéknak is lehet csinálni egy második részt, mint A híres Ron Burgundy legendája, és 2 évvel ezelőtt mégis megvalósult. Innentől kezdve nem érhet senkit sem meglepetés, ha csak feltevés szintjén is, de már elkezdett Adam McKay beszélni egy esetleges harmadik részről is. A nagy dobással kapcsolatban készített interjút a direktorral a Yahoo Movies, ahol arról is kérdezték, hogy az Anchorman 3 tényleg a mai média környezetében fog-e játszódni (ha elkészül):

Ilyesmi szóba került. Arra gondoltunk, hogy az új média felemelkedését kéne bemutatni. Én még arra is gondoltam - és ki tudja, lehet egy nap megvalósítjuk - hogy Ron Burgundyt be kéne valahogy építeni az iraki háborúba. Ezt nem vettük annyira komolyan,  de talán ez jelenthetné egy következő állomását annak, hogy mivé vált a média. És ahogy mondod, az Internet is jöhet. A gond csak az, hogy Burgundynek már elég idősnek kéne lennie ekkor. Így az lenne a célszerű, ha várnánk még a projekttel egy 10 évet, hogy Will kicsit beleöregedjen a szerepbe, és hihetővé váljon a kora.
McKay az Empire-nek még úgy nyilatkozott, hogy a második rész volt az utolsó a hírmondó legendájából, de néhány hónappal később a Time-nak már mást mondott:
Még egy hónapja azt mondtam, hogy nem tervezünk harmadik részt, de aztán rájöttem, hogy ezt egy kicsit elhamarkodtam, ugyanis nem vagyok benne biztos. Ezeknél a filmeknél sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap, mert minimum 2 évet kell még várni, hogy meglássuk hányan nézték újra. A mi filmjeink így működnek.
Ron Burgundy jövője még bizonytalan, de afelől nincs kétség, hogy masszív rajongótáborral rendelkezik, akárcsak McKay többi Ferrell-vígjátéka, így a harmadik részben megvan a potencia. Ti mit gondoltok, várható még egy Anchorman?      
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.