Hirdetés

Filmet készít a bűvös 8-as golyóból a Blumhouse

|

Nem, ez nem kamu.

Hirdetés

A horrorfilmeket futószalagon gyártó Blumhouse produkciós cég ezúttal a "híres" jövendőmondó játékból készítene filmet a Mattel Filmsszel (Max Steel) közösen. A rendező a Ha/Ver 2-t, a Felelsz vagy merszet vagy a jövőre érkező Fantasy Islandet jegyző Jeff Wadlow lesz, a forgatókönyvet pedig Jillian Jacobs és Chris Roach írják majd, akik a már említett Felelsz vagy merszet is papírra vésték.

Hirdetés

A játék egy olyan golyó, aminek a belsejében egy 20 oldalú fehér dobókocka úszkál egy kékes színű alkoholos folyadékban. Ha megrázzuk a golyót, akkor az összesen 20 válaszüzenet egyike fog számunkra megjelenni a játéknak feltett eldöntendő kérdésünkre. "Jóslatok" gyanánt 10 pozitív (megerősítő), 5 negatív és 5 semmitmondó választ kaphatunk a golyóbistól.

Hogy ebből hogyan fognak filmet készíteni, az erős rejtély - reméljük egy-egy írói dilemmánál nem a golyótól kapott válasz alapján halad majd tovább a történet. A projektet egyébként elvileg 2006 óta fejlesztik, akkor az Universal, 2010-től pedig a Paramount akart a játékból filmet készíteni. Most a Blumhouse lett a szerencsés, hogy ebből az ikonikus (?) játékból élőszereplős mozit varázsoljon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.