Augusztus 22-én nyitott hazánkban a Családi üzelmek, a Kick-Ass 2 és a Túl a csillogáson, ám ezek közül a Családi üzelmeknek van esélye ledönteni az Elysiumot a trónról, ám ez csak jövőhéten derül ki. Neill Blomkamp sci-fije augusztus 15-én jelent meg a magyar mozikban és rögtön az országos bevételi listák élére ugrott majd 64 ezres nézőszámával, akik közel 86 millió forintot hoztak tokkal-vonóval. A második helyre a Repcsik kerülhetett fel, a lurkók egyértelműen imádták, a szülők pedig fizettek, mint a katonatiszt, így eshetett meg, hogy majd 40 ezren voltak kíváncsiak az animációs mesére és 53 millió forintos bevételt generált a Verdák légi megfelelője. A harmadik helyre az augusztus első napján befutott Hupikék törpikék 2 fért fel, akik összesen már 142 ezer nézőt vonzottak, ez pedig nem sokkal kevesebb, mint 185 millió forintot jelent. Hogy mit esznek bennük, az továbbra is rejtély, mi még a kritikát sem mertük róla megírni, mert nem volt olyan kolléga, aki elvállalta volna. A folytatásban láthatjátok az augusztus 15 és 21 közötti magyar Box Office listát.