Matt Reeves szerint A majmok bolygója: Háború egy bosszú westernre hajaz majd

|

A rendező ejtett pár szót a trilógia utolsó felvonásáról.

A kultikus A majmok bolygója cím feltámasztás remekül sikerült az eddig megjelent két résszel, mind a kritikus, mind a nézők szerették az eredeti előzményéül szolgáló filmeket. A 2014-es A majmok bolygója: Forradalom után a 20th Century Fox hamarosan mozikba küldi a trilógia záróepizódját is, ami nagy hangsúlyt fog fektetni az Andy Serkis által remekül megformált intelligens állat, Caesar karakterére. Nemrégiben maga Serkis és a film rendezője, Matt Reves egy interjú keretei között árult el pár részletet a filmről. Az akciódús sci-fi kalandfilm bemutatja majd nekünk, ahogy két faj háborúba száll egymással életterük megtartásának céljából.

Hirdetés

Mi magunk is végigkövethettük, ahogy a kicsi Caesar egy érett, erőteljes vezetővé vált a széria során, Andy Serkis világszínvonalú metakommunikációja pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy "emberileg" is megkedveljük a karaktert. A brit színész a következő gondolatokat osztotta meg a nagyközönséggel:

Ritkán adatik meg egy színész számára, hogy adott karakterének teljes életét vászonra vihesse. Ez olyan, mint a Sráckor, csak ez majmokról szól. Ez az én Majomkorom! [ne haragudjatok - a szerk.]

Hirdetés

Két év telt el mindössze a Lázadás óta, ami egy sokkal rövidebb intervallum az első és második rész közötti tizenöt évhez képest. Az események a majmok és a Woody Harrelson által megformált ezredes konfliktusa köré épülnek majd, Matt Reeves pedig elárulta, hogy Caesar gyakorlatilag egy bosszúhadjáratra adja a fejét. 

Caesar valamelyest megtörik. Bosszút forral. A film egy gigászi háborús drámából egy szinte A törvényenkívüli Josey Walesre hajazó bosszú westernné válik.

A majmok bolygója: Háborúban több új karakter is fel fog bukkanni, azonban Serkis az ezredes személyéről osztott meg egy kifejezetten megfontolandó gondolatot.

Az ezredes egy megszállott, ellenszenves karakterként lehet meg a nézők emlékezetében. Ám ne felejtsük, hogy az emberiség túléléséért küzd ő maga is, ahogy Caesar pedig a saját fajtáját óvja. Itt nem lesz igazi győztes, csak vesztes(ek).

Hirdetés

A majmok bolygója: Háború július tizenharmadikán kerül majd itthon mozikba. 

Hirdetés

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.