Hirdetés

Már a Sicario 3 is készül

|

Még a második rész forgatása sem kezdődött el, máris a 3. filmen gondolkoznak a Sicario készítői.

Hirdetés

A hónap elején megtudtuk, hogy a Sicario - A bérgyilkos folytatásának Soldado (vagyis katona) lesz a címe, amit Stefano Sollima fog rendezni. Az is kiderült, hogy Josh Brolin és Benicio del Toro visszatérnek, a történet pedig Toro titokzatos karakteréről fog szólni.

Hirdetés

Egy friss interjú során Sollima nem csupán a Soldadoról beszélt, hanem a franchise ezen túlmutató jövőjéről is:

"Az az alap ötlet, hogy készítünk három antológia filmet, néhány ismerős karakterrel, ugyanabban a világban. Ez nem egy valódi folytatás. Ez egy egyedülálló film, egy teljesen más történettel és két olyan karakterrel, akiket a Sicarioban megismertünk. Azért tetszik annyira [a Soldado], mert nem olyan mint egy második rész, ezt bármikor megnézheted és élvezheted, még akkor is, ha nem láttad az elsőt."

Azt is elárulta, hogy "Az antagonisták főszereplőkké növik ki magukat", valamint Emily Blunt karakterének feltűnése egyáltalán nincs betervezve a folytatásra, a pletykákkal ellentétben. Ami a rendezői szék átvételét illeti, Sollima így nyilatkozott:

"Imádtam a Sicariot. Úgy érzem, hogy az a film közel áll az én megközelítésemhez is, szóval csak készítek egy másikat. Viszont a Soldado sokkal nagyobb lesz, rengeteg óriási akció jelenetet tartalmaz majd. Egy egészen más utazás lesz, ugyanabban a világban. De még a témája is eltérő, nem a drogkereskedelemmel, hanem inkább a bevándorlással foglalkozik."

Vannak itt azért nagy szavak, nem szabad elfelejteni, hogy az első rész esetében egy Oscar-jelölt alkotásról beszélünk. Ha azzal próbálja felülmúlni a Sicariot, hogy "nagyobbat" készít nála, akkor könnyen lehet, hogy elveszik a varázs, ami az elődben megvolt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.