Hirdetés

Már készülőben Az Úr sötét anyagai harmadik évada is

|

Talán végre a komplett trilógiát sikerül adaptálni.

Hirdetés

A 2007-es Az arany iránytű című film bebizonyította, hogy bár Philip Pullman trilógiája valóban megérdemelné a szélesvásznat, de komplex cselekményvezetése és témái miatt talán nem szűk két órában kellene elmesélni ezeket a regényeket. A BBC és az HBO belátta ezt, és 12 évvel később bemutatta a sorozatváltozatot, ami végre nagyon sok jó lépést tett egy minőségi termék létrehozásához. A második évaddal a nyakunkon most biztatóan nyilatkozott a készítő a potenciális lezárással kapcsolatban is.

Hirdetés

Szerencsére az alapanyag ehhez a sorozathoz be van fejezve, és a jelek szerint ezt a felállást követi a sorozat is, tehát az Északi fény / Az arany iránytű első évada után jön A titokzatos kés másodikként, valamint A borostyán látcső utolsóként. És míg a folytatástól mindössze napok választanak el minket, a harmadik évad egyelőre nem kapott hivatalos berendelést, de Joel Collins vezető producer a Radio Timesnak adott interjújában megerősítette, hogy a kreatív csapat máris próbálja kiküszöbölni, miként adaptálják majd a trilógia talán legkomplexebb darabját, A borostyán látcsőt.

A harmadik évad világa rendkívül furcsa és komplikált. Ez a komplexitás nem csupán a történetre, de a képi világra és a narratívára is igaz. Már egy maroknyi emberrel az alapokat próbáljuk kiküszöbölni, minden szemtől és zajtól távol, ami nagyon izgalmas feladat. Ez az az igen értékes idő, amit azelőtt kapsz, hogy több száz ember elkezdene kérdéseket feltenni.

Az Úr sötét anyagai trilógia harmadik, végső részéről a könyveket nem ismerők miatt legyen elég annyi, hogy az összetett történet és az egyszerre mozgatott szereplők száma miatt az sem elképzelhetetlen, hogy a készítők végül két évadra bontva mutassák be, kiváltképp, ha a november 17-én induló második szezon is sikeres lesz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.